A depresszió és én

A depresszió és én

üzenetek

2015. január 03. - laurelin

Tegnap nem írtam. Ez nem jelenti azt hogy nem is gondolkodtam. Úgy tűnik ami az eddig leírtak után történt, azt még nekem is emésztenem kell. Nem azért mert súlyosabb, vagy rosszabb, mint az eddigiek, talán csak azért, mert ezekben a történetekben már idősebb voltam, nem annyira magatehetetlen, és mégis akként viselkedtem. Bár 18 éves koromig nem volt sok lehetőségem kitörni, és lázadó kamaszként mégis megpróbáltam. De ami felnőttkoromban történt, arról nyilván én is tehetek. Nem tudok még írni. Tegnap fél éjszaka nem aludtam, mert ezeken a dolgokon rágódtam. Embereken, akiket én hagytam cserben, vagy látszólag én hagytam cserben. A bátyámon, akivel évek óta nem tartom a kapcsolatot. Leírhatnám, hogy miért, leírhatnék mindent amit gondolok, de nem kizárt, hogy valamilyen fórumon hozzá is eljutott ez a blog, és félek tőle. Félek attól is, hogy megbántom, és féle a haragjától is. Mindig ő volt a manipulatívabb kettőnk közül, így könnyen elhitethet rólam bármit, ha nem neki tetszően viselkedem.

De igazságtalan vagyok vele. Mostanra jó életet élő családapává vált. Végül nem ő lett a család feketebáránya, hanem én, és ezt annyira szégyellem, hogy a nagybátyámmal, és az unokatestvéreimmel is megszakítottam a kapcsolatot. Gyakran gondolok rájuk, mégsem keresem megőket. Mert ők olyan szépen, tisztán élnek. Olyan Jó életet élnek, én meg züllött, amgányos senki avgyok, igazi anyám lánya. Hát hogy pofátlankodhatnék oda több év hallgatás után, hogy igazából hiányoznak nekem, és szeretem őket, de méltetlennek érzem magamat hozzájuk?

Borzalom. A nagybátyám és nagynéném egy szobát is berendezett nekem, hogy náluk alhassak, ha megyek. Én meg eltűntem, mint szürke szamár a ködben. Lehet hogy a fiatalabbik unokatesómnek azóta már babája van, de én nem tudok róla semmit, pedig nagyon szerettem.

Még ma is úgy érzem, hogy nem vagyok méltó hozzájuk, hiába szeretem őket. Nem emhetek vissza.

 

Hát ez most nem az igazi képaláírás, mert nem ugyanaz a téma, de mégis leírtam. A képpel a mai kutyasétán találkoztam, az első napon, amikor több mint egy órát voltam lent a kis szőrössel.

A bejegyzés trackback címe:

https://depresszioesen.blog.hu/api/trackback/id/tr737036669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása