A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu/atom
blfr7@https://blog.hu
©2024 blog.hu
https://depresszioesen.blog.hu/2019/03/28/imposztor_szindroma_342
imposztor szindróma
2019-03-28T11:39:52+01:00
2019-03-28T11:39:52+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<p>Olvastam valahol arról, hogy sok ember szenved attól, hogy úgy érzik nem alkalmasak arra a munkára, amit végeznek. Imposztor szindrómának nevezik ezt a lelkiállapotot. </p>
<p>Általában véve azt gondolom magamról, hogy jó munkaerő vagyok, gyors, ügyes intelligens és az ügyfeleket is tudom kezelni, de amikor beüt a krach, akkor mindez a túlélésre redukálódik. Képtelen vagyok ingerültség nélkül kommunikálni a nehezebb ügyfelekkel. Az értékesítés fáraszt, és nem is csinálom. Feledékeny leszek és ignoráns. Nem érdekelnek a kollégák történetei, csak arra vágyom hogy hazamehessek és lefekhessek.</p>
<p>Persze ilyenkor jön az is hogy szinte folyamatosan egy lökésnyire állok a sírástól, és nyugtatót szedek, hogy kicsit könnyebb legyen, attól viszont tompa agyú leszek, ami szintén nem előny.</p>
<p>Egyszerűen egyre inkább érzem, hogy nem bírom ezt a fajta munkát. Legalábbis nem úgy, ahogy normális emberek bírják. Sokkal hamarabb elfáradok, sokkal több szabadidőre volna szükségem, de ez nem kivitelezhető. Kértem a főnökömet, hogy lehessek részmunkaidős, de nem tudja megoldani. _Így marad a napi 9 (hétfőnként) 10 óra, amiből a túlórát persze lecsúsztathatom, de érzem a 8 óra is sok. </p>
<p>Szóval ott a dilemma, hogy alkalmas vagyok-e erre a munkára vagy sem. Mert amikor jól vagyok, akkor jó munkaerő vagyok. De ez a munka annyira megterhel, hogy az év egy részében egyáltalán nem vagyok jól, de mégis bejárok dolgozni. Ez kihat a teljesítményemre is persze. bár jobbára akkor is megcsinálok mindent, mint egy belül halott robot. </p>
<p>Szeretnék elmenni mást csinálni, de 12 éve ezt csinálom, nem értek már semmi máshoz. Másrészt viszont olyannyira kimerült vagyok konstans módon, hogy még a jobb napjaimon sem tudom elképzelni mit szeretnék csinálni. Mert pihenni szeretnék. Sokat. Hónapokat. Annyit, amennyit nem engedhetek meg magamnak. Vissza szeretnék térni a természethez. A földet szeretném túrni vetni és nézni ahogy létrehoz valamit a természet a magból, amit elültetek. Hajnalban szeretnék felkelni és az állatoknak enni adni, látva az evés tiszta örömét a pofájukon. Kiülni a tornácra egy kávéval ráérősen, míg a kutyám mellém heveredik. Megreggelizni abból, amit én termesztettem, aztán kimenni a kertben és dolgozni.</p>
<p>De persze fogalmam sincs meddig bírnám a civilizáció nélkül. Internet mobiltelefon, filmek, játékok. Mert ezek azok, amik most segítenek élni. Szükségem lenne-e ezekre akkor? Két nap kapálás után nem gondolnám-e meg magam? Mi lenne a barátaimmal, ha elmennék messze? A férjem követne-e? </p>
<p>Megannyi kétely a serpenyő egyik oldalán, és a szabadulni vágyás a másikon. A szabadulni vágyás, ami olyan erős, hogy már azt se bánnám, ha elütne z autó és kórházba kerülnék, csak ki ebből a helyzetből, ahol sakkban vagyok tartva, az életem által.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2019%2F03%2F28%2Fimposztor_szindroma_342%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2019%2F03%2F28%2Fimposztor_szindroma_342%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2019%2F03%2F28%2Fimposztor_szindroma_342%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=imposztor szindróma"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2019/03/28/imposztor_szindroma_342#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/14721119" border="0" /></a><br /></p>
munka
depresszió
félelem
természet
kiégés
0
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
https://depresszioesen.blog.hu/2019/03/26/mar_megint_itt_van_a_932
Már megint itt van a...
2019-03-26T17:49:14+01:00
2019-03-26T17:49:14+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<p>Jól elhagytam ezt a blogot. Igazából ez jót is jelenthetne akár. Talán jót is jelent. Legalábbis jelentett.</p>
<p>Rövid felzárkóztató az elmúlt időszakról:</p>
<p>Amikor már azt gondoltam nekem senkm nem lesz és nem is kell, akkor belépett az életembe egy ember, aki azóta a férjem lett. Hog ne legyen minden egyszerű, neki enyhe asperger szindrómája van, emiatt néha akaratán kívül elhanyagol. Néha én meg ezt hagyom is. Nem múlt el nyom nélkül, hogy módszeresen megpróbáltam legyaluni az érzéseimet. Nem is olyan intenzívek, mint korábban voltak. Úgy értem szeretem a férjemet, és jó vele, de nincenek már olyan heves érzelmeim, mint évekkel ezelőtt. Talán ez mondjuk jobb is így. </p>
<p>Akartunk gyereket is, egy évet próbálkoztunk, de nem sikerült, és legtöbbször olyan triviális okok miatt, minthogy a férjemnek, nem megy stresszhelyzetben a szex, márpedig, amikor tudta hogy ovuláció van, az stresszelte. aztán az egy év alatt derült ki, hogy aspergeres (én már korábban gyanakodtam rá, és én küldtem el orvoshoz, amit néha kicsit bánok) utána viszont már nem akart gyereket. Nekem nagy félelmem volt, hogy érzelmileg egyedül maradok egy babával, holott az én hozott mintáim a családról enyhén szólva is hibásak. Nem akarok kitenni olyan fájdalomnak egy kis életet, mint amilyet nekem kellett elszenvednem. A férjem pedig meggondolta magát a gyerekvállalással kapcsolatban. Nem tetszett neki, hogy a gyermek kötelezettségekkel jár. e kell mondania a megszokott életéről, és ez nehéz volt neki. És mivel bennem is oly ok félelem dúl, ezért nem erőltettem azóta nagyon a dolgot. </p>
<p>Idén elszek 40 éves. Lassan elúszik a lehetőségem, hogy gyermekem legyen, de akkor mi lesz helyette? Ugyanaz a munkám, mint amikor itthagytam a blogot, és ugyanolyan stresszes, és érzem, hogy egyre kevésbé van kedvem elviselni a vele járó stresszt. A pénz az persze jól jön, de egyre jobban érzem, hogy tönkremegyek ebben. Évről évre magasabb a vérnyomásom. Most már ott tartok, hogy amikor dolgozom mindig magas, de amikor otthon vagyok akkor még rendben van. Extra szisztolém is van, de az is a stressztől jön ki, egyértelműen. Hízok is, bár korábban is híztam. (Most egyébként épp diétázok és sportolok, így 7 kg-t leadtam).</p>
<p>Összességében azt érzem, hogy ez a munkahely megöl. Gyakran olyan lelkiállapotban jövök haza, hogy szólni nem bírok, csak sírni. Van hogy hetekig nyugtatót kell szednem, hogy egyáltalán képes legyek bemenni dolgozni. Tavaly télen otthon voltam 3 hetet, mert teljesen kimerültem. Utána jobb is lett, de mostanra megint kezdem érezni, hogy az erőm végén járok. </p>
<p>Az a legszörnyűbb az egészben, hogy még az sem megy, hogy keressek másik melót, mert annyira elegem van már, hogy azt sem vagyok képes kitalálni, hogy mit csinálnék szívesen. Egy dologra vágyok csak pihenni. Másrészt meg ezt csinálom 12 éve ehhez értek csak, hogy keressek mást? </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2019%2F03%2F26%2Fmar_megint_itt_van_a_932%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2019%2F03%2F26%2Fmar_megint_itt_van_a_932%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2019%2F03%2F26%2Fmar_megint_itt_van_a_932%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Már megint itt van a..."><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2019/03/26/mar_megint_itt_van_a_932#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/14717981" border="0" /></a><br /></p>
depresszió
kövérség
szorongás
változás
gyógyszer
szívdobogás
0
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
https://depresszioesen.blog.hu/2015/03/11/miert_nem_szeretek_kimozdulni
miért nem szeretek kimozdulni?
2015-03-11T19:32:06+01:00
2015-03-11T19:32:06+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<p>Érthetetlen rejtély volt számomra. Régebben éltem haltam azért hogy társaságom legyen, hogy mehessek helyekre, hogy csinálhassak dolgokat. mostanábanpedig igyekszem elkerülni ezt. Ha lehetnének is programjaim, inkább visszautasítom őket, vagy látszólag elfogadom, de később kibújok alóluk, mint ahogy kellemetlen kötelességek alól szokás. Holott látszólag ezek a dolgok kellemesek. Mindenki mondja, menjél moziba, menjél társaságba, menjél színházba, járj el sportolni, találj magadnak egy csoportot akiket hasonló dolgok érdekelnek mint téged. És látszólag ez milyen remek is. Hasonszőrűekkel ebszélgetni, eszmét cserélni vagy akár csak viccelődni. megnézni egy filemt és beszélni róla. Elmenni sportolni, és kellemes fáradtsággel hazatérni. Elmenni túrázni, biciklizni, élvezni a természetet a napot, a szellőt, a fényt, a virágokat. Ez mind milyen remek..</p>
<p>Vagy legalább a kutyával nagy sétákra indulni, ahogy régen, nagy frizbizésekre, beszélgetni más kutyásokkal.</p>
<p>hát ki az a hülye aki nem akar ezekben a mókákban részt venni?</p>
<p>Megmondom ki az. Én vagyok az. Mert ezek a dolgok tortúrát jelentenek számomra. Kimegyek sétálni Pppinnel és látom, hogy egy kutyás ismerősömnek, akit régóta nem láttam, már két-háromévesforma gyereke van, én meg még azóta is ugyanúgy egyedül vagyok. Látom, és elkeseredek. vagy elmegyek hosszas unszolásra gerincjógára, és látom, hogy mindenki mennyivel egészségesebb, jobb, szebb nálam, én meg azzal indítok, hogy szerencsétlenségemmel beborítom a pult mögé az oktató mappáját és tollét, és nem győzök elnézést kérni, míg látom a tekintetében, hogy mindek lát engem. Egy slampos bolond nyomorultnak, akinek annyi mozgáskoordinációja sincs, hogy ne úgy mozduljon, mint elefánt a porcelánboltban. Aztán ott az öltöző, ahol huszadmagammal egy helyen kell levetkőznöm, és mindenkki lát engem, miközben iszonyúan szégyellem, magam, és nem tudom eltakarni magam, de még annyi helyem sincs, hogy méltósággal vetkőzzek vagy öltözzek. Ó tudom, hogy senki nem kukkolni jár oda, de nemis vakok. És még el se kezdődött az óra. Az órán meg szembesülni azzal, hogy mások emnnyivel jobban néznek ki, hogy én ha lefogyok sem leszek olyan, és egyébként is ügyetlen vagyok, és nehezen megy, és néha nevetségesnek tartom az instrukciókat, mert számomra lehetetlenek.</p>
<p>Egy tortúra, amitől alig várod, hogy megszabadulhass. De ugyanez egy színház, a közelmúltban voltam, szintén egy barátom unszolására. Egész házig jött, hogy ne szökjek meg a színház elől. Elmentünk, és ott magamra hagyva éreztem magam, emrt ők találtak maguknak más ismerősöket, én meg ottmaradtam egyedül, mert én nem ismertem azokat a másokat, és nem vagyok jó a felszínes üres fecsegésben. Ot nyomorogtam vagy száz idegennel, azt se tudtam hova nézzek, ahol nem látok másik embert. Gyakran a BKV-n ilyen helyzetben a plafont bámulom, mert arrafelé van a legtöbb szabad tér.</p>
<p>Nekem ezek az alkalmak, amikor engedek a hívásnak többnyire kellemetlenül végződnek. Szégyenérzéssel, szorongással, mesterkéltséggel, és a legrosszabb esetben azzal az érzéssel, hogy elrontottam mások örömét. A pszichonénim azt mondja, menjek helyekre, merjek élni, de azt nem mondja, hogy mit kezdjek azzal, hogy hiába megyek helyekre nem érzem jól magam. Hát ki az a hülye, aki azt csinálja, amit nem szeret? Nem arról van szó, hogy nem szeretem a társaságot, de bármilyen társaságban is vagyok, beleérve a barátaimét is, folyamatosan a megszégyenüléstől tartok, és folyamatosan azt látom, hogy milyen csúnya, slampos, buta, nyomoronc is vagyok másokhoz képest.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F03%2F11%2Fmiert_nem_szeretek_kimozdulni%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F03%2F11%2Fmiert_nem_szeretek_kimozdulni%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F03%2F11%2Fmiert_nem_szeretek_kimozdulni%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=miért nem szeretek kimozdulni?"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2015/03/11/miert_nem_szeretek_kimozdulni#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/7260791" border="0" /></a><br /></p>
0
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
https://depresszioesen.blog.hu/2015/02/14/rebarbara_973
Rebarbara
2015-02-14T09:58:28+01:00
2015-02-14T09:58:28+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<p>Néhányan már vártátok, hogy újra írjak. De nem tudtátok, hogy mit jelent ez a nagy csend. A csend minig azt jelenti, hogy jobban vagyok. Amikor mennek a dolgok, vagy legalább döcögnek nem szoktam írni. Mi történt az elmúlt két hónapban.</p>
<p>Gyakorlatilag semmi kézzelfogható. Csak ahogy leírtam ezeket a dolgokat és megkaptam tőletek a pozitív megerősítést, valahogy már kevesebbet foglalkoztam ezekkel a gondolatokkal. Egyszercsak kedvem lett átmenni egy barátomhoz lemezeket hallgatni. Kedvem lett szilveszterkor kimozdulni itthonról.</p>
<p> </p>
<p>Valószínűleg a lumbágó is segített. Mikor teljesen beborultam, egy vágyam volt. El akartam engedni mindent. Még a magamról való gondoskodást is. Azt szerettem volna, ha meghatározatlan ideig gondoskodnának rólam. Ezt a lumbágó meg is adta nekem.</p>
<p>A barátaim eljöttek meglátogattak, ha kellett hoztak vittek, vagy kísérgettek. Törődtek helyettem Pippinnel....</p>
<p>.... Jobban is lettem.</p>
<p>2 hónapig tartott.</p>
<p>Annyira sikerült jobban lennem, hogy még diétázni is elkezdtem. Idestova 3. hete csinálom. Most az is veszélybe került, de még tartom magam az elhatározásomhoz.</p>
<p>Mi történt most?</p>
<p>Múlt héten egyik reggel, amikor munkába sétáltam szembejött velem egy férfi. Amikor mellémért, oldalra bokszolt, megütve engem. Annyira megdöbbentem, hogy még anyázni se voltam képes, pedig az nálam zsigerből jön. Megtorpantam, majd amikor felfogtam, mi történt visszafordultam. A férfi hátra se nézett, ment tovább.</p>
<p>Nem estem össze nem kékült meg, nem volt kifejezetten erős ütés, bár aznap utána fájt a helye. De a hatás, amit keltett sokkal rosszabb volt. Sírva mentem be dolgozni. Aznap többször is elkapott a sírás.</p>
<p>Aznapra elígérkeztem színházba, de ha tudtam volna lemondom. A színházból is zokogva mentem haza. Másnapra elígérkeztem a Corvin dumaszínházba, onnan is a műsor vége előtt leléptem.</p>
<p>Nap közben folyamatosan össze vissza dobogott a szívem, ez azóta enyhült kicsit. Olyan szorongás volt rajtam hogy akadályozta normális gondolkodásomat. Azóta a 100%-ról 0%-ra romlott a munkahelyi teljesítményem. Egyre többet hibázok. Agresszív lettem, könnyen felkapom a vizet, megsértek másokat, amit aztán megbánok.</p>
<p> </p>
<p>Ne gondoljátok, hogy nem kerestem fel időben a pszihodokinénimet. Első javaslata még telefonban egy aconitum nevű homeopátiás szer volt. Egy ideje már nem hiszek a homeopátiában, de kínomban megvettem és be is szedtem ezt a cukorgolyót. Nem hatott. Aztán el is jutotam a dokinénimhez személyesen. Aki annyit tudott hozzáfűzni a dologhoz, hogy bevonzottam ezt, mert nem merek élni, és hogy merjek élni. Menjek helyekre.</p>
<p> </p>
<p>Persze most, amikor előtte is nehezemre esett. Elmondtam neki nem egyszer nem kétszer, hogy ha társaságba megyek (ez alól kivétel a közvetlen baráti köröm) nem érzem jól magam, feszült vagyok, szorongok, folyton arra gondolok ki mit gondol rólam. Nem illeszkedek sehova.</p>
<p>De nem adott alternatívákat hogy hogyan csináljam, menjek társaságba, és majd gondolkodik, hogy milyen másik homeopátiás szert szedjek, ha az aconitum nem hatott.</p>
<p>Dühös lettem. Dühös lettem rá, az életre, mindenkire.</p>
<p>Ma tartanánk egy barátom szülinapját, valahova a belvárosba akar menni, de én nem megyek. És persze emiatt bűntudatom van, de akkor sem megyek.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F02%2F14%2Frebarbara_973%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F02%2F14%2Frebarbara_973%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F02%2F14%2Frebarbara_973%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Rebarbara"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2015/02/14/rebarbara_973#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/7173849" border="0" /></a><br /></p>
depresszió
szorongás
félelem
homeopátia
támadás
pszichiáter
szívdobogás
0
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
https://depresszioesen.blog.hu/2015/01/06/szegenyseg_es_depresszio
Szegénység és depresszió
2015-01-06T17:33:21+01:00
2015-01-06T17:33:21+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<div class="blh_post_link">
<p class="blh_post_link"><a href="http://index.hu/gazdasag/2014/12/09/duflo_interju/">Amikor a tévé fontosabb, mint az evés</a></p>
<p></p><p>Megtaláltam azt a cikket, amit a múltkor kerestem. Ez szól a szegények körében fel nem tárt depresszióról. És hogy milyen furcsa logika mentén gondolkodik az aki szegény.</p>
<p>Hogy ha szegénysorból kerülsz ki, kevesebb az esélyed arra, hogy jó általános iskolában tanulj. ha nem vagy napközis, és hazamész a bántalmazó családodhoz, nem fogsz tudni tanulni. ha ételre sincs pénzetek, nem tudod megvenni azokat a könyveket, amikkel szélesíthetnéd a látókörödet. Ha szegény vagy nem csak az anyagi, hanem az egyéb erőforrásokból sem részesülsz megfelelően. Azontúl a hiányos táplálkozás is eonthatja a képességeidet.</p>
<p>Innen egyenes út vezet a szakmunkásképzőbe, majd a közmunkás életpályamodellhez.</p>
<p>Nekem azt hiszam szerencsém volt. Szerencsém volt azzal, hogy 3 évet nevelőotthonban tölthettem, ahol odafigyeltek rám, mert látták, hogy van értelme. Talán ezért nem kallódtam el.</p>
<p>Bár tettem is ezért. Általános iskolás koromban a nyaraim legtöbb napját a könyvtárban töltöttem. Bármit elolvastam, faltam a könyveket. Szerencsém volt hogy megtehettem.</p>
<p>Ismételjük együtt mégegyszer.</p>
<p>Nincs olyan, hogy valaki túl szegény, hogy depressziós lehessen. Nincs olyan, hogy nem engedheti meg. Olyan van, hogy nincs lehetősége kezelést kapni, és enélkül próbál boldogulni. De kimutathatóan előbb halnak meg ezek az emberek, akkor is, ha nem kezdenek el inni, vagy drogozni. A mentális egészség hiánya fizikai betegségekhez vezethet. szív és érrendszeri, gyomor és bélrendendzseri betegségekhez. Valamint, a fel nem tárt depresszió, gyakran öngyilkossággal végződhet.</p>
<p> </p>
</div>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F06%2Fszegenyseg_es_depresszio%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F06%2Fszegenyseg_es_depresszio%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F06%2Fszegenyseg_es_depresszio%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Szegénység és depresszió"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2015/01/06/szegenyseg_es_depresszio#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/7047783" border="0" /></a><br /></p>
0
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
https://depresszioesen.blog.hu/2015/01/04/irodalmi_onsajnalat
Irodalmi önsajnálat
2015-01-04T18:39:00+01:00
2015-01-04T18:39:00+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<p>Gyakran jut eszembe ez a vers. Több időt éltem ezzel a verssel a szívemben, mint nélküle. 16 éves voltam, amikor megtanultam és elmondtam egy szavalóversenyen. Most 35 múltam, idén leszek 36 és még mindig velem van. Belém égett, ahogy egy billogot égetnek az állat bőrébe. Csak nekem a szívem van megbillogozva ezzel a verssel. Mindig, amikor elhagyatottnak érzem magam, mindig, amikor úgy érzem a világ elfordult tőlem, eszembe jut.</p>
<p>Dsida Jenő: itt feledtek</p>
<p>Jaj, milyen szánandó lehetek így,<br /> sírásra görbült szájjal,<br /> magamra húzva az est köpenyegét,<br /> lelógó karokkal a rózsafa mellett.<br /> Dehát egyedül vagyok,<br /> felhő-kígyók kúsztak a csillagokra,<br /> senki se láthat...<br /><br /><br /> A csend - falon kísértet -újjak motoszkálnak,<br /> nehéz illatok kapaszkodnak vállamra.<br /> Először csöndesen nyöszörgök,<br /> aztán hagosabban sírok,<br /> aztán az egyedüllét iszonyú félelmében<br /> felszökök és rekedten kiabálok:<br /><br />- Emberek, halló, emberek!<br /> Idegyertek, itt állok a kertben,<br /> ember vagyok, kétkezű, kétlábú, mint ti,<br /> pirosszívű, vonagló életű,<br />azonfelül költő, aki szépeket akar írni<br /> s felétek tárja karjait.<br /> Gyertek ide, vegyetek körül, lármázzatok,<br /> kérjetek verseket, tegyétek lapokba, <br /> adjatok sok pénzt, jó meleg ételt,<br /> kínáljatok borral és szerelemmel!<br /> Hiszen tudom, hogy nem egyedül vagyok<br /> a földön, él még valaki.<br /> Jó emberek, ne hagyjatok elesni<br /> gyöngén, reszkető ínnal,<br /> átokkal piros, fiatal ajkamon -<br />Emberek! Emberek!<br /><br /> Kiáltásomra fülledt sötét a válasz,<br /> senki sem felel.<br /> Messziről ropogós muzsika olvadt foszlányai<br /> folynak csiklandozva fülembe<br /> s kétségbeesésemet végighengerli<br /> a táncdobogás hömpölygő, zavaros gurulása.<br /> Lakodalom van valahol az ezredik házban,<br /> a nagy ucca végén. Oda mentek,<br /> mindenki oda ment, az egész világ.<br /><br /> Engem itt feledtek.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F04%2Firodalmi_onsajnalat%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F04%2Firodalmi_onsajnalat%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F04%2Firodalmi_onsajnalat%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Irodalmi önsajnálat"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2015/01/04/irodalmi_onsajnalat#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/7041781" border="0" /></a><br /></p>
0
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
https://depresszioesen.blog.hu/2015/01/04/a_depresszio_uri_huncutsag
A depresszió úri huncutság?
2015-01-04T09:59:25+01:00
2015-01-04T09:59:25+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<p>Olvastam nemrég egy cikket arról, hogy a fel nem tárt depresszió aránya a szegényeknél a legnagyobb. Ez nem azt jelenti, hogy a szegények nem szenvednek depresszióban, hanemazt, hogy ők nem jutnak kezeléshez, ami még rosszabbá teszi a helyzetüket. És szenvednek is ettől, és ez egy önmagát erősítő körré válik. Nem tudnak kitörni, mert depressziósak amiatt, hogy szegények.</p>
<p>Idevág még a <a href="http://hu.wikipedia.org/wiki/Tanult_tehetetlens%C3%A9g" target="_blank">tanult tehetetlenség</a> fogalma is.</p>
<p>Ismételjétek velem:</p>
<p>A. Depresszió. Nem.Urizálás!</p>
<p>Mivel azt a cikket nem találtam meg, kerestem néhány a témába vágó másikat.</p>
<p>1. Maslow, a motivációs piramis atyja azt állítja, a legalapvetőbb szükségleteink a fiziológiai szükségletek, azaz: levegő, víz, étel, alvás, szex, biztonságérzet. Gondolata, hogy a következő lépcsőre csak akkor léphetünk tovább, ha ezek az igényeink kielégülnek. Igaz az is, hogy elképzelhető bizonyos szintek kihagyása, de csak egy rövid ideig. Ha ezek mégis kielégítetlenül maradnak, akkor nem is gondolhatunk olyan tevékenységek elvégzésére, amik majd megteremtik a tartós anyagi biztonságot, önbecsülést és mások megbecsülését, az önmegvalósításról nem is beszélve. Érdekes módon, a hatodik szint – amit csak bizonyos szakirodalom említ – a spiritualitás, a transzcendencia az egyik legjelentősebb túlélési módszerként van jelen. Hisz a kilátástalanság állapotában már csak a hit maradt meg. A szegény ember azonban néha elveszti hitét, s ha ezek után mégis valami jó történne vele, akkor azt még lelkiismeret-furdalás is követi. </p>
<p>Tulajdonképpen semmiféle pszichopatológiai jelenség nem vezet okvetlenül szegénységhez. Még akkor is így van ez, ha a kukázó hajléktalanok jó része pszichiátriai beteg. Még akkor sem gondolhatjuk, hogy aki szegény, az maga tehet róla,még akkor sem, ha valóban ismerünk olyan embereket, akik visszautasítják a segítséget. Tehát ha vannak is olyanok, akik maguk választják a nyomort, ezek a szabályt erősítő kivételeknek tekintendők, és nem magának a szabálynak. </p>
<p>A szegénység – mint tudjuk – nemcsak az anyagi javak hiányát jelenti. Kirívóan egyenlőtlen a hozzájutási lehetőség társadalmunkban nemcsak az elfogadható lakáshoz, a megfelelő étrendhez és ruházkodáshoz, hanem a megfelelő támogatórendszerhez, a veszélyektől mentes környezethez, a diszkriminációtól mentes intézményekhez, stb. Ám azt a végkövetkeztetést is szeretném elkerülni, hogy mindenről a szívtelen társadalom tehet. </p>
<p><span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ha a szélsőséges helyzetről beszélünk, azaz a hajléktalanságról, akkor bizton mondhatjuk, hogy többségük esetében a „munkanélkülilét együtt jár a szociális elszigetelődéssel”. A hajléktalanok történetében általában felfedezhető egy olyan pont, amikor „beindul a kiilleszkedési karrier”. Ez a kezdőpont általában a munkahely elvesztése. A munkanélkülivé válás és a sikertelen munkahelykeresési próbálkozások súlyos stresszt jelentenek, mely megterheli a kapcsolati hálót is. A környezet nem képes támaszt nyújtani, vagy legalábbis csak időlegesen képes erre. A stressz szorongást kelt, amit mindenképpen csökkenteni kell. A stresszt csökkentő mindennapi technikák pl. alkohol, a szorongásból eredő agresszió kiélése, melynek áldozata elsősorban a munkanélküli családja – tovább rontják a helyzetet, újabb problémát jelentenek. </p>
<p>A szegénységben az előrelátás és tervezés lehetetlen, hiszen nem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap, és a holnapra gondolás azért sem célszerű, mert szorongást kelt. A gondolkodás tehát beletapad az „itt és most”-ba. Leépül az önértékelés is, hiszen a túlélés érdekében olyan tevékenységeket is el kell végezni (pl. prostitúció, bűncselekmény, nagyon alacsonyrendű és gyakran undorító munkák, például a kukázás, lejmolás, koldulás, pályaelhagyás), amit jó önértékelésű ember nem tenne. </p>
<p>A lakosság körében az elmúlt évtizedekben bekövetkezett testi egészségromlás legfontosabb pszichológiai háttértényezője a depressziós tünet-együttes. A közhiedelemmel ellentétben a depresszió a szegények és a képzetlen családból származók betegsége. Akinek az apja segédmunkás volt, az manapság kétszeres valószínűséggel számíthat arra, hogy depressziós lesz, mint akinek az apja diplomás vagy vezető volt. Éppen ezért, ha valaki tartósan túl sokat vár el saját magától (teljesítés kényszer: „Majd én megmutatom!”), vagy a környezetével kapcsolatban vannak irreális elvárásai, akkor folytonosan negatívan értékeli saját helyzetét, hiszen nem tud megfelelni a saját magával szemben támasztott fokozott elvárásoknak. </p>
<p>Aki nehéz, változó életkörülmények között számíthat segítségre, sokkal kevésbé válik depresszióssá, tehetetlenné, mint aki úgy érzi, nem bízhat senkiben. A depresszió súlyossága igen szoros kapcsolatban áll a munkanélküliséggel és az anyagi helyzettel.</p>
<p>A túlélésre berendezkedett életformában minden dolog, amit tőkeként lehet felhasználni, tőkévé válik. Ha más lehetőségek (anyagi, tudás– vagy kapcsolati tőke) nincsenek, akkor csak az illegális vagy a közgondolkodás által elítélt lehetőségekhez lehet nyúlni. A túlélési stratégiák közé tartozik a piti bűnelkövetés is. A szegénységnek nincsen erkölcse, ahogy azt már Illyés Gyula is leírta a nincstelen pusztai cselédekről. Ha tudományos magyarázatot keresünk, akkor meg ott van Maslow, akit korábban említettem. </p>
<p>A szegény sorsú családok esetében tőkeként hasznosulnak a közösségi kapcsolatok is. Bizonyos társadalmi rétegek számára csak olyan túlélési stratégiák hozzáférhetőek, amelyek a többség számára elfogadhatatlanok. S bármennyire is riasztó lehet a többségi társadalom tagjai számára, a megoldás csak a hatalmi egyenlőtlenségek csökkentése lehet. </p>
<p>Forrás: <a href="http://nickodemus.blog.hu/2009/12/18/a_szegenyseg_pszichologiaja_az_okok_boncolgatasa_nelkul" target="_blank">http://nickodemus.blog.hu/2009/12/18/a_szegenyseg_pszichologiaja_az_okok_boncolgatasa_nelkul</a></p>
<p>2.</p>
<p>Újabb pszichológiai kutatások igazolják, hogy szegénynek lenni nem egyszerűen csak kevesebb lehetőséget jelent az élettől, hanem jóval alapvetőbb hátrányt is:</p>
<blockquote class="has-highlight highlight-black">
<p>a szegénység súlyosan befolyásolja azt, ahogyan gondolkodunk; megnehezíti a hosszútávú tervezést és kockázatvállalást, és ezzel a szegénységből való kitörést is.</p>
</blockquote>
<p>A <a href="http://www.sciencemag.org/content/344/6186/862.full" target="_blank"><span style="color: #0066cc;" color="#0066cc">Science magazin legutóbbi számában megjelent kutatás</span></a> járja körül, hogy milyen csapdába taszítja áldozatait a szegénység és hogyan nehezíti meg, hogy kitörjenek onnan. Ez nem az első ilyen kutatás: írtunk <a href="http://444.hu/2013/10/09/a-szegenyseg-felemeszti-a-gondolkodast/" target="_blank"><span style="color: #0066cc;" color="#0066cc">mi is arról a tavalyi, híressé vált tanulmányról</span></a>, amelyben azt igazolták, a szegénység hogyan terheli le kognitív képességeinket, szűkíti le perspektíváinkat.</p>
<h2>Szegénység —> Stressz</h2>
<p>Johannes Haushofer (MIT) és Ernst Fehr (Zürichi Egyetem) most megjelent tanulmánya valójában számos kutatás összefoglalója. Elsőnek 25 olyan kutatás eredményét olvasták össze, amelyekben azt vizsgálták, hogy a szegénység hogyan vezet a stressz megnövekedéséhez.</p>
<p>Egy svédországi kísérletben például lottónyertesek gyógyszerhasználati szokásainak változását vizsgálták, Kenyában pedig véletlenszerűen kiválasztott családok <a href="http://web.mit.edu/joha/www/publications/haushofer_shapiro_uct_2013.11.16.pdf" target="_blank"><span style="color: #0066cc;" color="#0066cc">vettek részt egy kísérletben</span></a>, ahol különféle összegű, mindenféle feltétel nélkül kiadott egyszeri anyagi támogatást kaptak, és utána mérték meg az elégedettségi és stressz-szintjüket. Azt találták, hogy nem csak az önbevallásos teszt alapján tűntek kiegyensúlyozottabbnak a résztvevők, de azoknál, akiknek a legnagyobb összegű, 1500 dolláros támogatás jutott, a stresszt kísérő hormon, a kortizol szintje is csökkent a szervezetükben.</p>
<p>Végeztek még kísérletet garantált jövedelem bevezetésével, és vizsgálták a szegénységből egyszer csak kaszinónyitási joghoz jutó őslakosok mentális egészségének állapotát az Egyesült Államokban. Számos kutatás igazolta, hogy a bevételek növekedésének hatására a vizsgált csoporton belül visszaszorultak a <a href="http://jama.jamanetwork.com/article.aspx?articleid=197482" target="_blank"><span style="color: #0066cc;" color="#0066cc">mentális egészségügyi problémák</span></a>, csökkent a feszültségoldó, <a href="http://webmeets.com/files/papers/res/2014/1050/HealthRES.pdf" target="_blank"><span style="color: #0066cc;" color="#0066cc">nyugtató gyógyszerek fogyasztása</span></a>, és az önbevalláson alapuló tesztekben is javult a résztvevők mentális állapota.</p>
<p>Persze az erős leegyszerűsítése lenne a kérdésnek, hogy több pénz egyenlő nagyobb boldogság. De az életminőségét a pénzadománynál kevésbé nyíltan megváltoztató juttatások hatására is megfigyeltek hasonló javulást. Az <a href="http://qje.oxfordjournals.org/content/127/3/1057.abstract?ijkey=203f1a4c70984999e037baf13518b086195bd0ff&keytype2=tf_ipsecsha" target="_blank"><span style="color: #0066cc;" color="#0066cc">egészségbiztosítás kiterjesztése</span></a>, a <a href="http://www.nber.org/papers/w18772" target="_blank"><span style="color: #0066cc;" color="#0066cc">lakhatási körülmények javulása</span></a> és az<a href="http://www.nber.org/papers/w16933" target="_blank"><span style="color: #0066cc;" color="#0066cc"> ivóvízhez való hozzáférés biztosítása</span></a> mind pozitív mentális változásokkal járt.</p>
<p>Léteznek kísérletek, melyekben az ellentétes eseteket vizsgálták: amikor valakit váratlan gazdasági sokk ér. Kenyában például olyan <a href="http://web.mit.edu/joha/www/publications/Chemin_deLaat_Haushofer_2013.pdf" target="_blank"><span style="color: #0066cc;" color="#0066cc">farmerekkel végeztek kutatást</span></a>, akiknek a szárazsághullám miatt odalett a termésük. Az eredmény a kortizolszint megugrása volt. Hasonló eredményeket igazoltak <a href="http://www.iza.org/conference_files/SSch2009/mendolia_s5043.pdf" target="_blank"><span style="color: #0066cc;" color="#0066cc">azok a kutatások is</span></a>, amelyeket Európában az ipari termelés visszaszorulása miatt munkájukat elveszítő munkásokkal végeztek.</p>
<blockquote class="has-highlight highlight-black">
<p>Haushofer és Fehr szerint ezek az eredmények egyértelmű okozati kapcsolatot mutatnak a szegénység, a pszichológiai állapot és a stressz-szint változása között.</p>
</blockquote>
<h2 id="p-21">Kettős hatás</h2>
<p>A megnövekedett stressz pedig két területet érint érzékenyen. Egyrészt a kockázatkezelési stratégiáinkat, másrészt az időmenedzsmentet. Mindkét állítást számos kísérletek támasztják alá. Ha szorongunk vagy aggódunk valami miatt, akkor kockázatkerülőbb magatartást vagyunk hajlamosak felvenni, és olyan megoldásokat preferálni, melyeknek hamar lesz látható, tapintható eredménye.</p>
<div id="sec-7"></div>
<blockquote>
<p>Ez pedig korlátozza azt, hogy az érintettek mennyit hajlandóak befektetni a jövőjükbe. Azaz elsősorban oktatásba és egészségügybe.</p>
</blockquote>
<p>Ezzel pedig bezárul a kör: hosszútávú tervezés és kockázatvállalás nélkül borzasztó nehéz kiutat találni a szegénységből, ami pedig csak még több stresszhez vezet.</p>
<blockquote class="has-highlight highlight-black">
<p>Létezik olyan kutatás is, <a href="http://thinkprogress.org/health/2013/03/11/1700221/economic-inequality-veteran-mental-health/" target="_blank"><span style="color: #0066cc;" color="#0066cc">aminek eredménye szerint</span></a> a szegénység miatti szorongás jobban megviseli a mentális egészséget, mint az a szorongás, amit a háborúba indulás előtt éreznek a katonák.</p>
</blockquote>
<p>A mentális egészségügyi csapdát pedig szorosan kíséri a fiziológiai is. Pénz nélkül sokkal nehezebb egészséges életet élni. A szegény embereknek jellemzően jóval kevesebb szabadidejük van, mint középosztálybeli társaiknak. Jóval limitáltabbak a sportolási lehetőségeik, ráadásul az <a href="http://www.ibtimes.com/healthy-diet-more-expensive-unhealthy-one-study-1497684" target="_blank"><span style="color: #0066cc;" color="#0066cc">egészséges élelmiszerek jóval drágábbak</span></a>.</p>
<p>Mindez összeadódik: egy kutatás szerint az alacsony keresetű emberek <a href="http://www.medicalnewstoday.com/articles/233456.php" target="_blank"><span style="color: #0066cc;" color="#0066cc">50 százalékkal nagyobb eséllyel kaphatnak infarktust</span></a>. Az Egyesült Államokban vannak olyan <a href="http://www.nytimes.com/2014/03/16/business/income-gap-meet-the-longevity-gap.html" target="_blank"><span style="color: #0066cc;" color="#0066cc">egymástól csak párszáz kilométerre fekvő régiók</span></a>, melyek között a várható élettartambeli különbség több mint tíz év a gazdagabb környék javára. A különbség akkora, mint Svédország és Irak között.</p>
<p>Szintén bizonyított velejárója lehet a szegénységnek az <a href="http://thinkprogress.org/health/2013/07/30/2381471/four-ways-poverty-impacts-americans-health/" target="_blank"><span style="color: #0066cc;" color="#0066cc">önkontroll képességének meggyengülése</span></a>. A szegényebb sorban élő emberek között az egészségtelen táplálkozási szokások és a dohányzás is elterjedettebb.</p>
<p>Forrás: <a href="http://444.hu/2014/06/09/ordogi-korbe-taszitja-az-agyat-a-szegenyseg/" target="_blank">http://444.hu/2014/06/09/ordogi-korbe-taszitja-az-agyat-a-szegenyseg/</a></p>
<p>3. Angolul tudóknak.</p>
<p>WASHINGTON, D.C. -- Americans in poverty are more likely than those who are not to struggle with a wide array of chronic health problems, and depression disproportionately affects those in poverty the most. About 31% of Americans in poverty say they have at some point been diagnosed with depression compared with 15.8% of those not in poverty. Impoverished Americans are also more likely to report asthma, diabetes, high blood pressure, and heart attacks -- which are likely related to the higher level of obesity found for this group -- 31.8% vs. 26% for adults not in poverty.</p>
<p align="center"><img style="display: block;" alt="Chronic Health Problems Among U.S. Adults, by Poverty Status 2011" src="http://content.gallup.com/origin/gallupinc/GallupSpaces/Production/Cms/POLL/ypr_uobob0ee55ewu9z1og.gif" border="0" /></p>
<p>Importantly, these differences in chronic disease rates between those living in poverty and those who are not in poverty hold true after controlling for age.</p>
<p>Cancer or high cholesterol are the two conditions that buck the trend of higher prevalence among U.S. adults in poverty. This could reflect the fact that those in poverty are less likely to have healthcare, and thus are less likely to have regular screening tests. Those in poverty may be less likely than those who are not in poverty to seek out the preventative care, cancer screenings, and blood tests that allow doctors to diagnose cancer or high cholesterol. High cholesterol in particular usually has no direct symptoms, and therefore its diagnosis depends on the patient having access to screening tests that measure cholesterol. Similarly, the fact that many cancers in early or dormant stages do not cause the afflicted to exhibit symptoms could mean those Americans without routine access to various cancer screening tests would be less likely to report having been diagnosed with cancer.</p>
<p>These findings are based on more than 288,000 interviews conducted Jan. 2-Dec. 31, 2011 with American adults as a part of the Gallup-Healthways Well-Being Index.</p>
<p>Respondents' poverty status is based on Gallup's best estimate of those in poverty according to the most recent U.S. census poverty thresholds, which are from 2011 -- hence, the use of 2011 Gallup data for this analysis. The government's income thresholds for poverty vary significantly according to age of householder, number of related adults in the household aged 18 years or older, and number of related children in the home younger than age 18. Gallup thus made a determination of individual respondents' poverty status based on their annual household income in conjunction with their position on these demographic characteristics. In addition to household income, Gallup's categorization of respondents in poverty uses marital status to account for number of related adults in the household aged 18 or older and includes number of children in the home younger than age 18.</p>
<p><strong>Higher Levels of Chronic Diseases Partly Explained by Poorer Health Habits</strong></p>
<p>Those in poverty report generally worse health habits than adults who are not in poverty, which may be at least partly contributing to the higher levels of chronic diseases among the impoverished. Smoking is the most significant issue for Americans in poverty -- 33% of those in poverty smoke compared with 19.9% of those who are not in poverty.</p>
<p>Those in poverty are also less likely to exercise frequently and eat fruits and vegetables regularly. However, they are just as likely as adults not in poverty to say they ate healthy all day "yesterday."</p>
<p align="center"><img style="display: block;" alt="Health Habits Among U.S. adults by poverty status" src="http://content.gallup.com/origin/gallupinc/GallupSpaces/Production/Cms/POLL/f6rrntcjzewtj-set-t_rq.gif" border="0" /></p>
<p><strong>Impoverished Adults Much Less Likely to Have Healthcare Necessities</strong></p>
<p>Americans living in poverty are significantly less likely to have access to basic health necessities that could help them either treat or prevent numerous chronic health problems. Nearly four in 10 Americans in poverty lack health insurance, contrasting with the 14.3% of Americans who are not in poverty and uninsured -- a difference of 23.8 percentage points.</p>
<p>Similarly, those in poverty were more than twice as likely as those who are not in poverty to say there have been times in the past 12 months when they did not have enough money to pay for the healthcare or medicine that they or their families needed -- 37.8% vs. 16.5%. Impoverished Americans are also significantly less likely than those who are not in poverty to say they have a personal doctor.</p>
<p align="center"><img style="display: block;" alt="Access to Healthcare, by poverty status" src="http://content.gallup.com/origin/gallupinc/GallupSpaces/Production/Cms/POLL/nfohecg190ypf-6zbd5qaq.gif" border="0" /></p>
<p>Americans in poverty are also significantly less likely than those who are not in poverty to say it is easy to find a safe place to exercise, easy to get affordable fresh fruits and vegetables, and easy to get medicine in the city or area where they live.</p>
<p align="center"><img style="display: block;" alt="Access to Healthy Lifestyle Elements, by poverty status 2011" src="http://content.gallup.com/origin/gallupinc/GallupSpaces/Production/Cms/POLL/c-ekvjpvsker0yzky18c7w.gif" border="0" /></p>
<p><strong>Implications</strong></p>
<p>Impoverished Americans are more likely than those who are not in poverty to say they have ever been diagnosed with many chronic health problems -- with depression being a particularly pronounced issue. The interplay between depression and other chronic diseases is unclear, and the causal direction of the relationship between depression and poverty itself is unclear. Depression could lead to poverty in some circumstances, poverty could lead to depression in others, or some third factor could be causing both. Regardless, it is clear that those in poverty are twice as likely as those who aren't to have ever been diagnosed with a potentially debilitating illness and one that could be impeding them from getting out of poverty.</p>
<p>This group's health habits aren't helping either -- Americans in poverty are more likely to smoke and less likely to get the recommended amount of fruits, vegetables, and exercise. This may be due, in part, to a lack of access to affordable fresh fruits and vegetables and a safe place to exercise in the places they live.</p>
<p>Impoverished Americans' poorer health and health behaviors are also likely linked to their lack of access to healthcare -- they are significantly more likely to be uninsured, to lack a personal doctor, and to lack the money needed to afford healthcare or medicine.</p>
<p>Fixing the health of Americans in poverty will likely take a multi-pronged approach. Clearly getting people out of poverty is the key, but the journey could be difficult for those hampered with health problems that aren't being properly addressed. Educating low-income Americans about good health habits is one critical component of improving their health.</p>
<p>Getting these Americans the care they need and can't afford is also important. Although some in poverty have access to Medicaid, they still do not necessarily have the resources to pay for all of the treatments needed. It is possible that when the main components of the Affordable Care Act -- including the individual mandate and insurance exchanges -- go into effect in 2014, or if alternative health policies are put into place, Americans in poverty could become more likely to be able to afford preventative healthcare and medicine. This may, in turn, decrease their likelihood of suffering from chronic health problems like diabetes and heart attack. It may also prevent those who develop chronic -- and expensive -- health issues from ever falling into poverty in the first place.</p>
<p>Health insurance alone, though, is likely not enough to turn the health of impoverished Americans around. Community leadership and individual responsibility for improving health also play necessary roles in getting Americans in poverty on track to a better life.</p>
<p><strong>About the Gallup-Healthways Well-Being Index</strong></p>
<p>The Gallup-Healthways Well-Being Index tracks wellbeing in the U.S., U.K., and Germany and provides best-in-class solutions for a healthier world. To learn more, please visit <a href="http://www.well-beingindex.com/"><span style="color: #0066cc;" color="#0066cc">well-beingindex.com</span></a>.</p>
<div class="calloutbox2 surveymethods">
<h5>Survey Methods</h5>
<p>Results are based on telephone interviews conducted as part of Gallup Daily tracking Jan. 2-Dec. 31, 2011, with a random sample of 353,492 adults, aged 18 and older, living in all 50 U.S. states and the District of Columbia.</p>
<p>For results based on the total sample of national adults, one can say with 95% confidence that the maximum margin of sampling error is ±1 percentage point.</p>
<p>For results based on the total sample of those not in poverty, one can say with 95% confidence that the maximum margin of sampling error is ±1 percentage point.</p>
<p>For results based on the total sample of those in poverty, one can say with 95% confidence that the maximum margin of sampling error is ±1 percentage point.</p>
<p>Interviews are conducted with respondents on landline telephones and cellular phones, with interviews conducted in Spanish for respondents who are primarily Spanish-speaking. Each sample includes a minimum quota of 400 cell phone respondents and 600 landline respondents per 1,000 national adults, with additional minimum quotas among landline respondents by region. Landline telephone numbers are chosen at random among listed telephone numbers. Cell phone numbers are selected using random-digit-dial methods. Landline respondents are chosen at random within each household on the basis of which member had the most recent birthday.</p>
<p>Samples are weighted by gender, age, race, Hispanic ethnicity, education, region, adults in the household, and phone status (cell phone only/landline only/both, cell phone mostly, and having an unlisted landline number). Demographic weighting targets are based on the March 2011 Current Population Survey figures for the aged 18 and older non-institutionalized population living in U.S. telephone households. All reported margins of sampling error include the computed design effects for weighting and sample design.</p>
<p>In addition to sampling error, question wording and practical difficulties in conducting surveys can introduce error or bias into the findings of public opinion polls.</p>
<p>Forrás: <a href="http://www.gallup.com/poll/158417/poverty-comes-depression-illness.aspx" target="_blank">http://www.gallup.com/poll/158417/poverty-comes-depression-illness.aspx</a></p>
<p> </p>
<p>Most ismételjük el mégegyszer: A. Depresszió. Nem. Úri. Huncutság!</p>
</div>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F04%2Fa_depresszio_uri_huncutsag%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F04%2Fa_depresszio_uri_huncutsag%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F04%2Fa_depresszio_uri_huncutsag%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=A depresszió úri huncutság?"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2015/01/04/a_depresszio_uri_huncutsag#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/7039817" border="0" /></a><br /></p>
kutatás
depresszió
szegénység
urizálás
úri_huncutság
0
2015-01-06 16:54:56
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
http://content.gallup.com/origin/gallupinc/GallupSpaces/Production/Cms/POLL/ypr_uobob0ee55ewu9z1og.gif
https://depresszioesen.blog.hu/2015/01/04/mindekozben_irl
mindeközben IRL
2015-01-04T00:09:29+01:00
2015-01-04T00:09:29+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<p>A reggeli posztom azért született, mert tegnap nem aludtam éjjel, és egy barátommal cseteltem, aki igyekezett meggyőzni, hogy ne érezzem magamat szaralaknak, azért, hogy évek óta nem jelentkeztem a nagybátyáméknál. Természetesen nem győzött meg, de még ha sikerült is volna, a ma történtek mindent felülírtak volna.</p>
<p>Valahol reméltem, hogy megtörténhet, hogy olvassák a reggeli bejegyzésemet a rokonaim, és talán ha nem haragszanak rám megbocsáthatatlanul, jelentkeznek is. Valahol reméltem, hogy bár én képtelen vagyok odamenni, vagy telefonálni, vagy bármit, ők képesek lesznek ezt megbocsátani. Persze tudom, hogy irreális elvárás.</p>
<p>Bőven felnőtt volam, mikor megismertem őket. Épp az egyik nagy szerelmemmel jártam, amikor egy este az iwiwen rámírt az egyik unokatestvérem. Hamasoran látogatást is tettem náluk, nagyon jól éreztem magam. Olyan hely volt, ahol az ember lelke megnyugodhatott, ahol a kerben reggel talált madártollakról könnyen fantáziálhattam azt, hogy az éjszaka egy angyal járt arra. Csendes nyugodt, szerettetteli hely volt. Aztán a nagy szerelem ment, és jött helyette egy másik kapcsolat, aki miatt megbomlott ez az egyensúlyi állapot. Az az ember bántott engem egyszer, és ezt a rokonaim nem bocsátották meg neki. Nem volt szívesen látott vendég aztán, én meg szerettem őt, és szerettem volna, ha ez az én ügyem maradhatott volna. Ők voltak a családom, de nekem soha nem volt családom, és felnőttként, nem tudtam hozzászokni az érzéshez, hogy a családnak van beleszólása a magánéletembe is. Holott teljesen jogos.</p>
<p>Egyszer egy augusztus 20-án az egyik unokatestvérem férje fellépett a a városban a saját rockzenekarával, és én megígértem, hogy mindenképp elmegyünk. Nem tudom, már hol voltunk előzőleg, talán a Balatonon, de arra emlékszem, hogy lóhalálában bicikliztünk 18 km-t, csakhogy odaérhessünk. Estére csúnya viharfelhők kezdtek gyülekezni, de én nyugodt voltam, mert azt hittem, ott fogunk aludni. Unokatesóm mondta, hogy, nagynénémék elutaztak, és nem alhatunk náluk. És egyáltalán nem maradhatunk ott, mert Vacskamatira megorroltak. A koncert után, olyan 10-11 óra körül indultunk haza, amikor már heves szél és villámok jelezték a vihar kezdetét. Félek a vihartól, akkor is féltem. A falu határában olyan pánikrohamot kaptam, hogy Vacskamati félt, hogy egyáltalán nem tud kimozdítani belőle. Eldobtam a kerékpárt, és egy tapodtat nem mertem mozdulni, mert belénk vág a villám. Hozzáteszem, elég heves zivatar volt. Végül a Duna mellett jöttünk haza, mellettünk fémkorlát volt, és én végig rettegtem, hogy belecsap egy villám, ami ívet fog húzni a kerékprához és mi meghalunk. Nagyon kimerítő hazaút volt.</p>
<p>Ezután ritkábban mentem oda, majd részben emiatt, részben amiatt, hogy rossz embernek éreztem magam közöttük, züllöttnek, egy idő tán nem jelentkeztem.</p>
<p>Ennek több, mint 5 éve. Mindig azt mondogattam magamnak, hogy összeszedem magam, lesz egy rendes kapcsolatom, akit bemutathatok nekik, és visszatérek. de nem így történt.</p>
<p>Valahol reméltem, hogy megértik, de honnan is tudhatták volna, mit gondolok, mit érzek, mit remélek.</p>
<p>Ma megkeresett a nagynéném.</p>
<p>Megdobbant a szívem, amikor láttam, hogy ő írt, elvörösödtem, kimelegedtem, remegő kézzel nyúltam a telefon után, hogy olvassam, hogy erőt, reményt meríthessek.</p>
<p>Az üzenet tartalma kb annyi volt, hogy szia, hogy vagy, rég nem hallottunk felőled, felújítás lesz nálunk, úgyhogy légyszíves szállítsd el a cuccaid.</p>
<p>Igazából, már rég el kellett volna, hogy vigyem, úgyhogy jogos kérés volt. Ha már nem jelentkezem, ne használjam már raktárnak őket. Teljesen jogos.</p>
<p>Én mégis elsírtam magam, egy kávézó kellős közepén a barátaim társaságában, akik szórakozni jöttek. Nekem mégis fájt.</p>
<p>Még akkor is, ha én vagyok a hibás.</p>
<p>Szóval megerősítést nyert, hogy szaralak vagyok.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F04%2Fmindekozben_irl%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F04%2Fmindekozben_irl%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F04%2Fmindekozben_irl%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=mindeközben IRL"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2015/01/04/mindekozben_irl#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/7039367" border="0" /></a><br /></p>
vihar
unokatesó
züllés
nagynéni
szaralak
rock_koncert
Vacskamati
Juice
0
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
https://depresszioesen.blog.hu/2015/01/03/uzenetek_727
üzenetek
2015-01-03T13:08:28+01:00
2015-01-03T13:08:28+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<div class="blh_post_image">
<p class="blh_post_img"><a href="https://m.blog.hu/de/depresszioesen/postimage/20150103_115223_1420286270.jpg" target="_parent"><img src="https://m.blog.hu/de/depresszioesen/postimage/20150103_115223_1420286270.jpg" alt="" /></a></p>
<p></p><p>Tegnap nem írtam. Ez nem jelenti azt hogy nem is gondolkodtam. Úgy tűnik ami az eddig leírtak után történt, azt még nekem is emésztenem kell. Nem azért mert súlyosabb, vagy rosszabb, mint az eddigiek, talán csak azért, mert ezekben a történetekben már idősebb voltam, nem annyira magatehetetlen, és mégis akként viselkedtem. Bár 18 éves koromig nem volt sok lehetőségem kitörni, és lázadó kamaszként mégis megpróbáltam. De ami felnőttkoromban történt, arról nyilván én is tehetek. Nem tudok még írni. Tegnap fél éjszaka nem aludtam, mert ezeken a dolgokon rágódtam. Embereken, akiket én hagytam cserben, vagy látszólag én hagytam cserben. A bátyámon, akivel évek óta nem tartom a kapcsolatot. Leírhatnám, hogy miért, leírhatnék mindent amit gondolok, de nem kizárt, hogy valamilyen fórumon hozzá is eljutott ez a blog, és félek tőle. Félek attól is, hogy megbántom, és féle a haragjától is. Mindig ő volt a manipulatívabb kettőnk közül, így könnyen elhitethet rólam bármit, ha nem neki tetszően viselkedem.</p>
<p>De igazságtalan vagyok vele. Mostanra jó életet élő családapává vált. Végül nem ő lett a család feketebáránya, hanem én, és ezt annyira szégyellem, hogy a nagybátyámmal, és az unokatestvéreimmel is megszakítottam a kapcsolatot. Gyakran gondolok rájuk, mégsem keresem megőket. Mert ők olyan szépen, tisztán élnek. Olyan Jó életet élnek, én meg züllött, amgányos senki avgyok, igazi anyám lánya. Hát hogy pofátlankodhatnék oda több év hallgatás után, hogy igazából hiányoznak nekem, és szeretem őket, de méltetlennek érzem magamat hozzájuk?</p>
<p>Borzalom. A nagybátyám és nagynéném egy szobát is berendezett nekem, hogy náluk alhassak, ha megyek. Én meg eltűntem, mint szürke szamár a ködben. Lehet hogy a fiatalabbik unokatesómnek azóta már babája van, de én nem tudok róla semmit, pedig nagyon szerettem.</p>
<p>Még ma is úgy érzem, hogy nem vagyok méltó hozzájuk, hiába szeretem őket. Nem emhetek vissza.</p>
<p> </p>
<p>Hát ez most nem az igazi képaláírás, mert nem ugyanaz a téma, de mégis leírtam. A képpel a mai kutyasétán találkoztam, az első napon, amikor több mint egy órát voltam lent a kis szőrössel.</p>
</div>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F03%2Fuzenetek_727%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F03%2Fuzenetek_727%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F03%2Fuzenetek_727%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=üzenetek"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2015/01/03/uzenetek_727#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/7036669" border="0" /></a><br /></p>
család
testvér
üzenet
unokatestvér
nagynéni
nagybácsi
méltatlan
0
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
https://m.blog.hu/de/depresszioesen/postimage/20150103_115223_1420286270.jpg
https://depresszioesen.blog.hu/2015/01/01/raerosoknek_es_megerteni_vagyoknak
Ráérősöknek, és megérteni vágyóknak
2015-01-01T15:01:47+01:00
2015-01-01T15:01:47+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<div class="blh_post_video">
<p class="blh_post_video"><iframe width="560" height="315" src="//www.youtube.com/embed/2VRRx7Mtep8" frameborder="0" allowfullscreen=""></iframe></p>
<p></p>
</div>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F01%2Fraerosoknek_es_megerteni_vagyoknak%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F01%2Fraerosoknek_es_megerteni_vagyoknak%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F01%2Fraerosoknek_es_megerteni_vagyoknak%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Ráérősöknek, és megérteni vágyóknak"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2015/01/01/raerosoknek_es_megerteni_vagyoknak#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/7028403" border="0" /></a><br /></p>
0
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
http://i.ytimg.com/vi/2VRRx7Mtep8/0.jpg
https://depresszioesen.blog.hu/2015/01/01/jatsszunk_egyet
Játsszunk egyet!
2015-01-01T13:52:13+01:00
2015-01-01T13:52:13+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<p>Újév napjára úgy gondoltam, nem fogok panaszkodni, sopánkodni analizálni nektek. Inkább egy játékra hívlak titeket, vagy a bennetek lévő kíváncsiságot. Természetesen van azért csavar a dolgoban.</p>
<p>Ez ugyanis, bár elsőre csak egy egyszerű platformjáték, valójában tanítani akar. Angolul tudók részletes információt olvashatnak <a href="http://gambit.mit.edu/loadgame/elude.php" target="_blank">itt</a> arról, hogy miről tanít ez a játék.</p>
<p>Lustábbaknak, és angolul nem tudóknak én mondom el, dióhéjban, mert sajnos az én angolom is hagy elég sok kívánnivalót maga után.</p>
<p>Az <a href="http://gambit.mit.edu/loadgame/summer2010/elude_play.php" target="_blank">elude</a> játékos formában szeretné megmutatni az embereknek, hogy milyen érzés a depresszió. Egy gambit nevű szingapúri csapat fejlesztette ki 2010-ben. Azok számára szeretne segítséget nyújtani, akik maguk még nem tapasztalták a depressziót, de szeretnék megérteni hogyan működik. Empátiát szeretne ébreszteni az emberekben a depresszióban szenvedők iránt, hogy belássák, ez a betegség nem írható le egyszerűen azzal a szóval hogy szomorúság. Ez inkább kilátástalanság, kiúttalanság, amikor azember elveszti a kapcsolatot a világgal, és azok a dolgok, amik korábban működtek az életében, egyszercsak meghazudtolják, elromlanak, és ekkor hull az ember ebbe a sötét gödörbe.</p>
<p>A játékban egy kis emberkét kell irányítanotok, aki a szóköz lenyomásával egy hangot tud kiadni, amire a játékan található madárkák rezonálnak. Ezzel tudtok egyre magasabbra jutni, (egyre boldogabban élni). Majd ahogy a depressziós is látja a jeleket, ti is észre fogjátok venni, amikor közelít a baj, és megtapasztalhatjátok azt a kétségbeesett kapkodó küzdelmet, ahol minden egyes impulzus számít, és ha nem sikerül együtt rezonálnod a világgal, akkor a mélybe hullasz. Megtapasztalhatjátok milyen kilábalni egy ilyen depresszióból, és azt is, hogy néha hiába mentek előre, hiába "próbáljátok" egyre jobban, mégis egyre mélyebbre kerültök. És megtapasztalhatjátok a végső kilátástalanságot is, amikor néhányan végleg elhullanak.</p>
<p> </p>
<p>A játékot a következő linken érhetitek el:</p>
<p><a href="http://gambit.mit.edu/loadgame/summer2010/elude_play.php" target="_blank">ELUDE</a></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F01%2Fjatsszunk_egyet%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F01%2Fjatsszunk_egyet%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2015%2F01%2F01%2Fjatsszunk_egyet%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Játsszunk egyet!"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2015/01/01/jatsszunk_egyet#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/7028195" border="0" /></a><br /></p>
játék
depresszió
újév
empátia
Gambit
elude
0
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
https://depresszioesen.blog.hu/2014/12/30/az_jo_dolgokrul
az jó dolgokrúl
2014-12-30T14:59:13+01:00
2014-12-30T14:59:13+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<p>Nem lennék teljesen őszinte, ha az éremnek csak az egyik oldalát mutatnám be. Hiszen senki nem mondhatja el, hogy vele kizárólag csak rossz dolgok történtek az életében. Bár igaz, hogy nálam dominálnak a rossz emlékek, azért megosztom veletek azokat a jókat is amikre emlékezem. Bár azt mondják, hogy a rossz emlékek kétszer olyan erősen vésődnek be az emberbe, mint a jók.</p>
<p>Lássuk csak mindjárt az elején, a szüleimet bármilyen rossznak is írtam le, történtek azért jó dolgok is.</p>
<p>Apám nagyon sokat játszott velem, A kedvenc játékaim a bokszolós, a katonás voltak. Szerettem még, amikor dobált fel a plafon felé, hangosan kacagtam ilyenkor. Szerettem azt is, amikor bezárt a kisszekrénybe, és amikor kikéreckedtem mindig azt mondta szarosmadzag. Öööö, ez gyerekként tényleg jó móka volt. Egyszer május elsején adott nekem pénzt, hogy vegyek magamnak fagyit.</p>
<p>Amikor tetoválta magát apám, otthon, könyörögtem neki, hogy nekem is csináljon olyan 5 pöttyöt a kézfejemre, amilyent magának csinál. Addig addig könyörögtem, hogy megegyeztünk egy pöttyben, ez máig is látható a kézfejemen. Apám, mondta hogy, nem tetovál engem, mert fájni, fog, meg megmarad, de én hajthatatlan voltam. Természetesen fájt, és én sírtam, anyám meg ki akart vinni a mosdóba, hogy lemossa, de én az ajtófélfába kapaszkodtam, hogy meghiúsítsam. Sikerült. Felnőtt koromban azért átüttettem, mert már alig látszott, és ez az egytelen maradandó emlékem apámtól.</p>
<p>Lássuk, később valójában szerettem Soponyán a nevelőotthont, bár csak a rossz emlékeimet osztottam meg. Egy hatalmas kastélyban volt, amihez egy még nagyobb park tartozott. vadrózsabokrokkal, patakkal, levelibékákkal. Lovak is voltak, és volt egy számítógéptermük, c64-esekkel, vagy ha volt annak elődje, akkor azokkal. Aki a hónap legjobb tanulója volt, az lemehetett egy estét játszani oda. Én a nevelőotthonokban mindig nagyon jó tanuló voltam, ezért sokszor jártam abban a számítógépteremben. Innen ered a technikai kütyük iránti vonzódásom, már korán megerősítették bennem, hogy a számítógép jutalom. A nevelők nagyon szerettek engem, én is őket, egyikük gyakran behívott a szobájába, hogy ott nyugodtan olvashassak anélkül, hogy a társaim zavarnának. Imádtam a könyvtárat is, ami minden hétfőn volt nyitva. Kivettem 2-3 könyvet általában az egyiket még aznap kiolvastam, és mentem másikért helyette. Ezek kisikolásoknak való könyvek voltak, ne a Háború és békére gondoljatok.</p>
<p>"Már tudok olvasni" köyvek, Micimackó, Bambi. A Bambi nagyon hosszú ideig a kedvenc könyvem volt, talán egész gyerekkoromban. Mindkét évben dícséretesre végeztem olvasásából, és kitűnő tanuló voltam. Nagyon szerettem a hintáknál játszani, amik az egyik vadrózsabokornál voltak, énekeltem, történeteket találtam ki.</p>
<p>Nagyanyámnak később a vallást köszönhettem, amikor még csak kilenc éves voltam, és magához vett, eleinte nem volt annyira borús a kapcsolatunk. Gyakran mesélt nekem Istenről, Jézusról, nagyon szerettem ezeket a történeteket. Beiratott hittanórára, egy év alatt végeztem el két évet belőle, megkereszteltetett, és elsőáldozni vitt. Ekkor még valóban hittem Istenben. Gyakran álmodtam vele, igazi kis szentfazék voltam. Jártam minden vasárnap templomba, gyóntam rendszeresen, és őszintén. Azt hsizem akkoriban valamiféle kapaszkodót kaptam a vallástól, és ezt nagymamámnakköszönhetem. Amikor nagyanyámnál voltam összebarátkoztam egy kislánnyal, Andival, aki a legjobb barátnőm lett. A nagypapája a strandon dolgozott, így gyakran beengedett engem is ingyen fürödni Mi voltunk a strandi csajok, még dalt is költöttünk magunknak. Nagyon szerettem vele lógni, ártatlan volt, és kedves volt hozzám, holott a hozzá hasonlók általában lenéztek engem. De ő mégis meglátott bennem valamit. Olyan erősen szerettem őt, ahogy azóta egyetlen barátomat sem. A felnőttkori szerelemhez tudnám hasonlítani ezt az érzést, leszámítva azt, hogy ebben nem volt fizikai vonzalom.</p>
<p>Később Gencsapátin volt egy nevelőm, aki nem hagyott elkallódni. Sajnos az otthon töltöt egy év alatt jelentősen romlott a tanulmányi átlagom, de Tibi bácsi meglátta bennem a lehetőséget, és ostorozott. De nem csak ostorozott, hanem jó könyveket adott a kezembe, mert látta, hogy szeretek olvasni. Ekkor ismerkedtem meg a görög regékkel. Húsvétkor a nevelőotthonban tojáskeresést szerveztek nekünk. A gencsapáti otthon is egy kastély területén volt, hatalmas erdővel, patakkal, és egy 700 éves tölggyel. Itt is nagyon sokat és jókat lehetett játszani. Voltak barátaim, akiket szerettem, és megbíztak bennem a nevelők.</p>
<p>Később a nevelőszülőknél sem volt folymatos horror az élet. Elevenek voltunk, amikor épp nem egymás ellen forultunk, akkor nagyon is jól eljátszottunk Amállal, és az ötéves kisfiúval is.</p>
<p>Igazából vele beszéltem tegnap, és ez indított arra, hogy megosszam a jó emlékeimet is. Azóta felnőtt, és jó ember lett belőle. Családja van, az embereken segít, szóval ezzel azt akarom mondani, hogy a saját szubjektív élményeim alapján senkit ne ítéljetek el majd. Vannak tények, amik változtathatatlanok, és vannak benyomások, amiket lehet hogy az idő szépített, vagy csúfított el. Az emlékeim, amiket elmesélek mind megtörténtek, de az, amit ebből a környezetemet alkotó emberekről gondolok, már nem biztos hogy közel áll az ő valójukhoz.</p>
<p>Ezzel a ksifiúval is sokat autóskártyáztunk például, és emlékszem egy nagy nevetésre, amikor a nevelőszülőmmel feleselt, miközben az tésztát gyúrt, és tésztával tapasztotta be a száját, hogy ne feleseljen. Vagy emlékszem egy esetre, amikor Amállal rosszalkodtunk, és véletlenül letéptük a mosdókagylót a falról. A szomszéd segítségét kértük, hogy a nevelőszülőnk ne tudja meg mit tettünk, és ne kapjunk ki. A szomszéd meg segített is eltussolni az ügyet. Szerettem a csirkéket is, bár kissé túlzóan, mert mindig meg akartam őket tanítani repülni, és ennek néhány törött lábú csirke lett az eredménye. Tehát én se voltam mindig a glóriás kisangyal, és én sem éreztem magam mindenhol 0-24-ben rosszul.</p>
<p>Viszont az hogy hol éreztem alapjában véve jól magam, és hol nem, mindig kitűnt a tanulmányi átlagomból. Másodikas koromig kitűnő tanuló voltam. 3.-ban olyan 3,5 körül, negyedikben 4,6 ötödikban alig értem el a hármas átlagot, és utána, amikor visszakerültem a nagyanyámhoz végig 3,8-as átlagaim voltak általános iskolában.</p>
<p>Tehát mindenhonnan hoztam magammal jó emlékeket is, mégha nem is volt fenékig tejfel az életem.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F30%2Faz_jo_dolgokrul%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F30%2Faz_jo_dolgokrul%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F30%2Faz_jo_dolgokrul%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=az jó dolgokrúl"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2014/12/30/az_jo_dolgokrul#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/7022819" border="0" /></a><br /></p>
játék
vallás
barát
nevetés
nagyszülők
nevelőszülők
csínytevés
nevelőotthon
0
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
https://depresszioesen.blog.hu/2014/12/29/edesek_es_mostohak
Édesek és mostohák
2014-12-29T16:10:37+01:00
2014-12-29T16:10:37+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<p>Ma a nevelőszülőknél töltött időről fogok írni. Szerencsére kaptam injekciót a lumbágómra, így testi kínok nélkül tehetem ezt meg. Pótoltam a tegnapi bejegyzés elmaradt korrketúráját is.</p>
<p>Összesen 3 évet töltöttem nevelőotthonban, ebből kettőt Soponyán. Egy rövid egy éves közjáték után, amikor a nagyszüleim neveltek, Gencsapátira kerültem. Meséltem, hogy a nagyapám alkoholitsa volt, és hogy vert minket, és hogy meg is akart ölni engem egyszer. A szomszédok valószínűleg többször hallottak sikolyokat a házunkból, mint kacagást. De ez nem minden. Meséltem azt is hogy nagyapám tüdőbeteg volt, de nem fejtettem ki.</p>
<p>Nagyapám <a href="http://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%BCm%C5%91k%C3%B3r" target="_blank">TBC</a>-s volt, és nagy szerencsémre harmadikas koromban kaptuk a <a href="http://www.webbeteg.hu/cikkek/gyermekgyogyaszat/13142/bcg-oltas" target="_blank">BCG</a> oltást, ami ugye a TBC-t előzi meg. Míg másoknak kis piros pont maradt vissza az oltásból, vagyújra kellett oltani őket, addig nekem az egész alkarom bedagadt, piros lett és apró piros csípésszerű dudorok nőttek rá.</p>
<p>Elkaptam nagyapámtól a TBC-t. Kétféle gyógyszert is kellett szednem az egyik az <a href="http://www.hazipatika.com/gyogyszerkereso/termek/isonicid_100_mg_tabletta/6697" target="_blank">isonicid</a>, a másik nevére nem emlékszem. Az isonicidből reggelente 3-at kellet bevennem, amit utáltam. Ahogy letelt az iskolaév, hamarosan meg is jelentek nálunk a gyermekvédelmisek. Nem értettem mi van, miért történik újra ez velem. Emlékszem nagyanyám szőlőt adott nekem, én sírtam, beszálltunk egy autóba és a szombathelyi GYIVI-be vittek.</p>
<p>Ekkor már rutinosabb voltam. Két hetet töltöttem ott is, amíg kivizsgáltak, hogy nem vagyok fertőző, meg nem vagyok hülyegyerek, és továbbítottak Gencsre. A legijesztőbb az egészben az volt, hogy egyik nap összeverekedtem az egyik gyerekkel, és negyed órára rá jött két nevelő, hogy menjek velük. Rettegtem, hogy valahogy valami kamerán keresztül látták, hogy mi történt és meg fognak büntetni. Nem tudtam hova visznek, csak átmentünk rácsos ajtókon, egyre mélyebbre az épületben, és én egyre jobban féltem. Végül kiderült, hogy egy pszichológiai tesztre vittek. Mit nem adnék, ha megtudhatnám mi volt az eredménye. <a href="http://hu.wikipedia.org/wiki/Rorschach-teszt" target="_blank">Rorschach</a> teszt volt, meg fát kellett rajzolnom, meg ehhez hasonló feladatokat kaptam. Később bátyám azt mondta azért, mert azt gondolták, hogy nem vagyok épelméjű. Ezt el is hittem a bátyámnak.</p>
<p>Megtörtént minden vizsgálat, átvittek Gencsapátira. Többször is eljött meglátogatni a nagyanyám is, meg a bátyám is, de haza nem mehettem a nagyapám miatt. Nagyanyám többször felhívta a figyelmemet ara, hogy ha nevelőszülőkhöz akarnak adni, ne engedjem. Telt múlt az idő, összebarátkoztam ott gyerekekkel, másokkal meg állandóan balhéztam, verekedtem. Egy napon az egyik ilyen lány Amál, akivel folyton balhéztam feljött a hálónkba, és megkérdezte, hogy akarok-e a testvére lenni? Az ötlet abszurdiása annyira meglepett, hogy lementem vele a gyermekvédelmisekhez, és azokhoz, akik örökbe akartak fogadni. Jól eszembe véstem azonban nagyanyám intését, hogy ne engedjem, hogy örökbefogadjanak, így az első kérdésem az volt, hogy nagyanyám tud-e erről. A gyermekvédelmis nő azt mondta, igen. Többször is megkérdeztem, mert nem hittem a fülemnek, hogy tényleg lemondott rólam a nagyanyám, és mindannyiszor szemközt hazudtak. Így kerültem ideiglenesen egy vas megyei kis faluba, és így lett a testvérem az a lány, akivel korábban ütöttük vertük egymást. Nem hozott sokkal közelebb minket egymáshoz ez a kényszerszövetség.</p>
<p>Ideiglenesen voltam ott, ez azt jelentette, hogy ott töltöttük a nyarat és utána egy megbeszélés keretében eldönthettük, hogy ott akarunk-e maradni. Nagyon jó életünk volt ezen a nyáron. szabdok voltunk, játszhattunk, voltak állatok, egy kis patak a közelben. Igazán jól éreztük magunkat. Én mégis úgy éreztem, hogy ez csak valamiféle beetetés. Gyakran voltunk egy másik háznál vendégeskedni Mónika néninél, aki olyan kövér volt, hogy mozdulni sem tudott. Az ő kilenc nevelt árvája, akik etették itatták, pelenkázták, és a háztartás látták el helyette, gyanút ébresztett bennem.</p>
<p>Amikor közeledett az idő, hogy döntsünk a saját sorsunkról, én mondtam is Amálnak, meg az örökbefogadónk unokájának, hogy én bizony nem maradok itt. Természetesen első dolguk volt ezt megosztani az örökbefogadómmal, aki behívott magához a szobába. Ült az asztalnál, én meg álltam a szoba közepén, mint egy rögtönítélőszék előtt. Talán még ott volt egy barátnője is. A szoba be volt sötétítve, kint tombolt a nyár, sütött a nap, erős volt a kontraszt. Azután elkezdett faggatni.</p>
<p>Talán nem adok ételt neked? Nincs fedél a fejed fölött? Nincs hol aludnod? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tett fel, amikre természetesen tudta, hogy nem tudok nemmel válaszolni. A szókincsem és a lelki fejlettségem viszont még nem volt olyan magas fokon, hogy megfogalmazzam, mi az ami aggaszt. Megalázott, megszégyenített és kizavart.</p>
<p>Természetesen, amikor dönteni kellett azt mondtam, hogy szeretnék maradni. Egy évnyi kihasználás és terror vette kezdetét. Mi takarítottunk, mi gondoztuk az állatokat, és mi segítettünk dolgozni a földeken. ez önmagában nem lenne baj, ha ezért cserébe ételen és szálláson kívűl bármi mást is kapunk. A nevelőanyám unokája komisz kis ötéves gyerek volt, állandóan rosszalkodott, és állandóan rám kente, mert tudta, hogy őneki fognak hinni, nem a lelencgyereknek. Többször megvertek miatta. volt hogy kiszurkálta a celofánt a savanyítani eltett uborkákon, és rámfogta, sok szenvedést okozott. valamiért ő is jobban kijött Amállal. Talán mert én már akkor is inkább magamba forduló típus voltam. Már nehezen bíztam, és nehezen barátkoztam.</p>
<p>Időközben az is kiderült, hogy nagyanyám nem tudott arról, hogy örökbe adtak engem, csak akkor tudta már meg, amikor véglegesítették. Eljött néhányszor látogatóba, de utána a nevelőszülőm mindig becsmérlően mondogatta hogy az öreganyád így, meg az öreganyád úgy...</p>
<p>Közben rendszeresen orvoshoz kellett engem hordani a TBC miatt. Ekkor már harmadik éve szedtem a gyógyszereket minden nap. Egyszer, amikor orvoshoz készültünk nem találtam a fehér zoknimat. Nevelőanyám mondta, hogy kerítsem elő, mert baj lesz. Kérdeztem Amált, hogy nem keveredett-e az ő polcára, mert egymás alatt volt a szekrényben a saját polcunk. Amál meg se nézte úgy mondta, hogy nem. Nevelőszülőm végül egy akkora pofont adott nekem, hogy hetekig nem tudtam rendesen oldalra fordítani a fejem, és hónapokig megfájdult a nyakam, ha pl tv-t néztem. Emlékszem így néztük meg a Legyetek jók, ha tudtok című filmet is. Nagyon fájt a nyakam. A zokni végül Amál polcáról került elő.</p>
<p>Volt hogy fakanállal véres hurkásra verte a fenekemet, az iskolában a wc-ben mutogattam a barátaimnak, akik hitetlenkedtek. Az iskolában sem volt jó. Voltak az intézetisek, meg a nem intézetisek, két külön klikk. A családban nevelkedő gyerekek igazán gonoszak, és kegyetlenek voltak velünk. Tudták, hogy bármi balhé van, azért nekünk kell majd tartanunk a hátunkat.</p>
<p>Nem tudom mi lett volna, ha abban az évben nem hal meg a nagyapám. De végül meghalt. elesett részegen a biciklijével, combnyaktörése lett, bevitték a kórházba, ott felfekvéses tüdőgyulladást kapott és meghalt. nem a TBC vitte el.</p>
<p>Emlékszem a napra amikor megtudtam. Mónika néniéknél voltunk, nekik volt telefonjuk is. Egyszercsak csörgött a telefon, és szóltak, hogy engem keresnek. Engem? Ott? Azt se értettem, hogy honnan tudják, hogy ott vagyok. Odamentem a telefonhoz, és valaki azt mondta hogy a nagyapám megalt. Majdnem elnevettem magam, nem voltam képes elhinni, felfogni. Ez volt életem első telefonbeszélgetése. Nem hittem el, kellett néhány nap, mire átéreztem mi történt. Megsirattam. Akármilyen rossz is volt néha hozzám, volt amikor jó volt, és én megsirattam. De tudtam, hogy ez a szabadulólevelem a nevelőszülőktől.</p>
<p>Szerettem volna elmenni nagyapám temetésére, de a nevelőszülőm megtiltotta. Emlékszem álltam az udvarban a kapu előtt, és könnyeztem, és akkor jött a nevelőszülőm 5 éves unokája, és azt mondta, hogy örül, hogy meghalt a nagyapám. Aznap amikor a temetés volt, én iskolában voltam, és elfelejtettem magammal ollót vinni rajzórára. És valahogy ekkor, ezen a kis semmiségen bukott ki az egész, vígasztalhatatlanul sírtam. Később megtudtam, hogy 20 km volt aközött a falu között ahol voltam, és a temetés helye között. Gyűlöltem a nevelőszülőmet azért, mert megfosztott a lehetőségtől, hogy elbúcsúzzak a nagyapámtól.</p>
<p>Végül nagyanyám győzedelmeskedett, és én ideiglenes hazakerülhettem. De ez legyen egy következő történet.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F29%2Fedesek_es_mostohak%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F29%2Fedesek_es_mostohak%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F29%2Fedesek_es_mostohak%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Édesek és mostohák"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2014/12/29/edesek_es_mostohak#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/7019875" border="0" /></a><br /></p>
halál
temetés
gyermekvédelem
pszichológia
átverés
nagyszülők
nevelőszülők
nevelőotthon
TBC
GYIVI
0
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
https://depresszioesen.blog.hu/2014/12/28/arrol_hogy_miert_blogolok
Arról, hogy miért blogolok
2014-12-28T17:04:25+01:00
2014-12-28T17:04:25+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<p>Vagy inkább, hogy miért nem...</p>
<p>Az elmúlt napokban több visszajelzést is kaptam az ismerőseimtől, barátaimtól, hogy jó hogy írok, írjam tovább ezt a blogot. És sokkal több figyelmet odafordulást, törődést kaptam emiatt, mint amennyit valaha is remélni mertem tőletek. Olyanokról is megtudtam, hogy még nyomon követik mi van velem, akiket elveszteni véltem, vagy akiknek a figyelméért küzdöttem korábban. Olyanok akikkel látszólag felszínes viszonyt ápoltam, most barátilag fordultak hozzám. Ez mind nagyon jól esett, jól esik, és őszintén szólva eszembe is jutott, hogy már előre sajnálom, majd, amikor minden történetnek a végére érek, és/vagy már nem leszek depressziós és ezt a sok figyelmet mind elveszítem.</p>
<p>Igen, mondhatjátok, hogy önző vagyok. Biztos vagyok benne, hogy igazatok van, de hát olyan jó érezni, azt hogy én is értékehető valaki vagyok egy pozitív skálán is. Sajnos az önértékelésem negatív skálán mozog, és szerintem ez a negatív skála reális.</p>
<p>Szóval igazán jólesett és jólesik a figyelmetek, a méltatásotok, de amikor belekezdtem ennek a blognak az írásába, meg se fordult a fejemben, hogy a legszűkebb baráti körömön túl bárki, akár egy pillantást is fog vetni ezekre az írásokra.</p>
<p>Tehát nem azért kezdtem el írni, hogy felhívjam magamra a figyelmet, bár most hogy sikerült azt vettem a fejembe, hogy jó lenne ha sokkal több embernek felhívhatnám a figyelmét. Nem a saját sorsomra, hanem a saját sorsomon keresztül azoknak a gyerekeknek a sorsára, akik ma is nap nap után elszenvedik ugyanezeket a sérelmeket. Illetve az is jó lenne, ha sokkal több embernek felhívhatnám a figyelmét arra, hogy a depresszió és a vele járó tünetek, nem írhatóak le a lustaság, rendetlenség, szétszórtág, embergyűlölet szavakkal. A depresszió több ezeknél. És még én magam is csak próbálom megfejteni, hogy miért. Miért olyan nehéz felkelni az ágyból és lemenni sétálni a kutyával, amikor az embernek semmi testi baja nincs? Miért olyan nehéz kitakarítani, megmosakodni, beszélni egy baráttal? Miért volt olyan nehéz a legnehezebb időszakban a saját orvosomtól segítséget kérni?</p>
<p>Néhányan talán azt gondoljátok, hogy egyfajta terápiás munkaként írom ezt a blogot. Vagy hogy valaki, akár az orvosom mondta, hogy írjam ki magamból. Nem ez volt a célom, és senki nem bíztatott. Most sem ez a célom, ugyanis azt gondolom, hogy számomra már nincs gyógyulás, az a hajó már elment, vagy soha nem is volt itt, csak én képzeltem.</p>
<p> </p>
<p>Azért írom ezt a blogot, hogy elmondhassam, hogy nem hobbidepressziós vagyok. Hogy talán nem is depressziós vagyok, hanem egyszerűen annyi rossz történt velem korábban, amin nem lehet felülkerekedni, és nekem sem sikerült.</p>
<p>Néha mondják nekem, hogy milyen erős vagyok, hogy meddig eljutottam, és legyek büszke rá. Túl azon, hogy valóban büszke vagyok rá, hogy honnan jöttem, és hova jutottam, egyáltalán nem vagyok erős. Azt mondjátok más belerokkant vagy beleőrült volna ezekbe a dolgokba. Igen, én is belerokkantam. Csak kellett hozzá 35 év, hogy ezt belássam. Minél erősebben próbáltam jól lenni, annál inkább kitűnt ez. Az, hogy ami másoknak természetes, hogy hogyan beszéljenek egy másik emberhez, hogyan közelítsenek meg egy férfit, hogyan szeressenek, számomra mind kínlódás, mesterkélt másoktól ellesett mímelés. Az, hogy hogy viselkedek egy társaságban attól függ, mire van igénye a társaságnak, amíg ezt ki nem derítem, sehogy nem viselkedem, én vagyok a szürke egér. Nem véletlen, hogy legtöbben úgy ismertetek meg hogy Telcontar vagy Vacskamati tartozéka voltam. Mert sosem voltam önmagam, és mostanra már nem is tudom ki az az önmagam, kivéve ha egyedül vagyok itthon. A kutyámnak szerencsére nem kell színlelnem.</p>
<p>Azért írok, hogy egyszer s mindenkorra elnézést kérhessek mindenkitől, akivel nem fogok beszélgetni, akivel kimentem magam a találkozók alól, aki slamposan lát, akihez nem merek hozzászólni.</p>
<p>Azért írok, hogy tudjátok és fogadjátok el, számomra nincs remény. Ez így persze elég teátrálisan hangzik, de semmi teátrálisat nem akarok belecsempészni ide, ez egyszerű ténymegállapítás. Fogok még mesélni, nem meséltem el mindent, ami történt velem, de már ez az ízelítő is elég kellett hogy legyen ahhoz, hogy igazat adjatok nekem.</p>
<p>Nem gondolkodok öngyilkosságon, ezúttal, sem önsértésen, egyszerűen csak sztoikus nyugalommal tudomásul vettem a felismerést, hogy nekem nincs jövőm, csak múltam van. És nem vagyok elég erős ahhoz, hogy átlépjem az árnyékomat és jövőt kovácsoljak a múltból. Nem vagyok képes szarból várat építeni, még orvosi segítséggel sem. És ez nem az orvosom hibája, mint ahogy azt néhányan megjegyeztétek. Ez senkinek nem a hibája, egyszerűen csak egy tény.</p>
<p>Azért írom ezt a blogot, hogy elhigyjétek, amikor azt mondom, számomra nincs gyógymód.</p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F28%2Farrol_hogy_miert_blogolok%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F28%2Farrol_hogy_miert_blogolok%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F28%2Farrol_hogy_miert_blogolok%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Arról, hogy miért blogolok"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2014/12/28/arrol_hogy_miert_blogolok#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/7017337" border="0" /></a><br /></p>
blog
depresszió
viselkedés
remény
figyelem
kaméleon
kedvesség
reménytelenség
blog_emberek
0
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
https://depresszioesen.blog.hu/2014/12/27/falcolas
Falcolás
2014-12-27T16:29:46+01:00
2014-12-27T16:29:46+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<div class="blh_post_image">
<p class="blh_post_img"><a href="https://m.blog.hu/de/depresszioesen/postimage/tumblr_mglfwwaRMi1rqiq0vo1_500_1419694453.jpg" target="_parent"><img src="https://m.blog.hu/de/depresszioesen/postimage/tumblr_mglfwwaRMi1rqiq0vo1_500_1419694453.jpg" alt="" /></a></p>
<p></p><p>Jöjjön egy keményebb téma, arról, hogy vagdosom magam, és hogy miért vagdosom magam.</p>
<p>Az első sebeket 18 éves korom környékén ejtettem magamon. Írtam már arról, hogy kb. 14-16 éves lehettem amikor a depresszió első jelei mutatkoztak nálam. Az akkor annyiból állt, hogy sokszor hazajöttem a kollégiumból mondvacsinált problémákkal. A háziorvosom észrevette, hogy valami nincs rendjén, de a pszichiáterrel konzultálva nem adtak nekem gyógyszert, mert még gyerek voltam. Ilyenkor otthon naphosszatt feküdtem, két hétig is képes voltam elnézni egy szemetet a szék alatt anélkül hogy felvettem volna. Semmihez nem volt kedvem, de ekkor még senkinek nem tűnt fel. talán még örültek is neki, milyen csendes vagyok. Sokat sirdogáltam. Már elég korán 7-9 évesen megtanultam csendben sírni, így az se tűnt fel senkinek. Gyakran rémálmaim voltak, mindig onnan tudtam hogy rossz periódus közeleg, hogy azzal álmodtam, kiesnek a fogaim.</p>
<p>Végül elvégeztem a középiskolát, elkezdtem dolgozni, és jött az első szerelem. Miért is lett volna pont ez egyszerű az életemben. A fiúnak barátnője volt, talán ő maga se tudta kit akar. Én úgy gondolom nem engem akart, ő mindenkit akart. Én viszont végtelenül szerelmes voltam belé, és nagyon nehezen éltem meg azt, hogy gyakran hónapokig hanyagolt, és mikor eszébe jutottam, ugrottam, mint a kiskutyák. Valamint ekkor érett meg bennem minden, ami addig történt velem. Addigra már elköltöztem nagyanyámtól egy barátnőmhöz, mert egész 18 éves koromig azt a pillanatot vártam, hogy elmehessek abból a szennyből és pokolból.</p>
<p>De egyszercsak kitört minden. Nem értem miért várta ki míg felnőtt leszek, talán azért, mert felnőttként hittem el, hogy lehet önálló akaratom, gondolatom. Hát volt. Mindenről. Minden fájdalom megtalált. Ekkor már nem kerülhettem el sem a pszichiátert, sem a gyógyszereket. Xanaxot kaptam, meg valami antidepresszánst, a nevére már nem emlékszem. És miközben a múltammal kínlódtam, egyre erősödött bennem a vágy, hogy véget vessek a szenvedéseimnek. Ekkor ejtettem az első sebeket magamon. Természetesen az alkaromon, hiszen meg akartam ölni magamat. Számalmas kis karcolások voltak, épphogy véreztek valamennyit. Bárki, aki egy kicsit is ért hozzá láthatta hogy közelében sem jártam az öngyilkosságnak.</p>
<p>Ezután ezek az epizódok folytatódtak. Olyan voltam, mintha túlnyomás uralkodna bennem, és ezekkel az epizódokkal enyhíthetném. Amikor vagydostam magam, az mindig nagyon durva megterhelő volt. Üvöltöttem, nem sírtam, mintha az összes fájdalom egyszerre próbálta volna kiszuszakolni a torkomon magát. Akkora fájdalmat éltem át ilyenkor, amit le sem tudok írni. Fojtogatott, gyötört, gyűlöltem magam, gyűlöltem a világot dühös voltam, és a fájdalom egészen beborított. Nem volt más kiút, meg kellett próbálnom megölnöm magam, meg kellett próbálnom elpusztítani ezt a fájdalmat ami szétfeszített. Így hát vagdostam magam, többször, és egyre sikeresebben.</p>
<p>Egyszer, mikor a pszichiáteremnek mondtam, hogy meg akarom ölni magam, és mutattam a sebhelyeimet, ő felajánlotta, hogy ha ezt akarom tenni, akkor csináljam rendesen, szívesen ad egy szikét. Túl azon, hogy egyértelmű, hogy megakadályozta volna, ha valóban megvágom magam, rájöttem, hogy nem is megölni akarom magamat. Illetve nem is magamat akarom megölni. Hanem azt a fájdalmat ami megfojt, szétrobbant, ellehetetlenít. Ez mondjuk a vagdosáson nem sokat segített, de innentől fogva tudtam, hogy nem szuicid, hanem csak öndestruktív hajlamaim vannak. 18 és 23 éves korom között folyamatosan jártam pszichiáterhez, és az öndestrukció több formáját is kipróbáltam. Először is vagdostam magam, aztán ittam a gyógyszerre, olyannyira sikeresen, hogy egyszer kórházba is kerültem miatta. A gyomormosást szerencsére megúsztam, mert kihánytam mindent. A pszichiátriai kezelést viszont nem úsztam meg. Egyre erősebb gyógyszereket kaptam, egyiküktől a Rivotriltól két év kiesett az emlékezetemből. Később a gyógyszereimet is a saját fejem szerint adagoltam. Általában túladagoltam.</p>
<p>De a vagdosás maradt. Már nem eldobható borotvával, hanem késsel csináltam, és már nem csak vagdostam magam, hanem a szalonnázáshoz szánt nyársakkal lyukasztottam át a bőrt a karomon, a derekamon, ahol értem. Végül egyszer sikerült amúgy rendesen összevagdosnom a felkaromat. Néhányan, akik ismertek láthattátok a sebeket.</p>
<p>Egy este történt. Vőlegényemmel lefeküdtünk már, de én még néztem egy ismeretterjesztő filmet hozzám hasonlókról, és ellenálhatatlan erővel tört rám a kényszer megsértsem magam. Lementem szépen a krumplipucoló késért, és addig hasogattam a bőrömet, amíg kiszállt belőlem minden fájdalom.</p>
<p>Ekkor értettem meg, hogy azért kell megsértenem magam, mert amíg kívűl fáj, addig legalább belül nem fáj. Valójában ezek a sebek egyfajta szelepként funkcionálnak, amíg nyitva vannak, véreznek, addig képes távozni a fájdalom ezeken keresztül.</p>
<p>Ez a legutóbbi vágássorozat viszont túl jól sikerült, össze kellett varrni a sebeket. Bár kórházba nem kerültem emiatt, újra meglátogattam a pszichiáteremet, aki csúnyán helyretett, de valahogy olyan sikeresen, hogy utána 10 éven keresztül nem ejtettem egyetlen sebet sem magamon, és nem szorultam komolyabb külső segítségre.</p>
<p>Ez az idő elmúlt. Utoljára idén februárban ejtettem sebet a karomon. Veszekedtem valakivel, aki nagyon fontos volt nekem, és nem bírtam elviselni a tudatot, hogy nem szeret és haragszik rám. Megvágtam magamat az alkaromon. Túl jól sikerült. Nem mentem vele orvoshoz, mert féltem, hogy kórházba küld, és ha elvesztem az állásomat elvesztek mindent. Kb 1-2 mm-n múlt, hogy nem vágtam el az ereimet. Hozzáteszem nem ez volt a célom. Láttam a szétnyílt seb alatt két eret is, túl közel a vágáshoz. Nagyon megijedtem.</p>
<p>Mint ahogy nagyon megijedtem akkor is, amikor ez előtt a vágás előtt az utolsó sebet ejtettem magamon.</p>
<p>Munkahelyi gondjaim voltak, többeket kirúgtak vagy megfenyegettek a kirúgással, és én is féltem, hogy így járok, mert nem tudtam jól teljesíteni (ekkor már depressziós voltam, de még nem mentem vissza az orvosomhoz). Mindamellett a legjobb barátom, is épp ivott és cserbenhagyott amikor szükségem lett volna rá. Egyedül éreztem magam, szorongtam, és nagyon fájt a magány. Ekkoriban épp a Hellraiser sorozatot néztem, és nagyon a hatása alá kerültem. Hazamentem egy házibuliból, betettem a filmet, megéleztem otthon a késemet, rászorítottam a combomra, és megrántottam. Azonnal szétnyílt a seb. Hatalmas volt, sose okoztam még ilyen sérülést magamnak (azóta sem). berohantam a fürdőszobába, próbáltam sebtapasszal összeragastani, de iszamos volt az egész combom a vértől. Végül szorítókötést tettem rá, és éjjel felpolcolt lábbal aludtam. Reggel elmentem egy gyógyszertárba vettem sebtapaszt, fáslit. Otthon aztán lefejtettem az éjszaka sebtiben harisnyából tákolt szorítókötést hogy átkötözzem magam, de újra elkezdett dőlni belőle a vér. Szégyenszemre ügyeletre kellett mennem, ahol összevarrtak, és ahol azt hazudtam, hogy beleestem a házibuliban egy törött üvegbe. Gondolom, hogy nem volt hihető.</p>
<p> </p>
<p>Szóval falcolom magam, sértem magam. Ha kényelmetlen helyzetbe kerülök, csak észrevétlenül magambacsípek, ha ennél durvább a helyzet akkor hazamegyek és elintézem magam. Már okosabb vagyok, keresem a helyeket ahol nem látszik, ha megvágom magam. A karom belső oldala, a combom sort által takart része, stb. Találékony vagyok.</p>
<p>Vagdosom magam. És nem tudom megállni. Gyakran hallom, hogy ne csináld, jajj miért csinálod? Nem szórakozásból csinálom. Ha tehetném, nem csinálnám. De nem tehetem. amikor jön az inger, amikor túlságosan nagy a fájdalom, akkor ki kell engednem, és már nem elég egy karcolás már véreznie kell.</p>
<p>És rettegek, hogy egyszer véletlenül tényleg megölöm magam, mert nincs ráhatásom.</p>
</div>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F27%2Ffalcolas%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F27%2Ffalcolas%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F27%2Ffalcolas%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Falcolás"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2014/12/27/falcolas#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/7014521" border="0" /></a><br /></p>
depresszió
fájdalom
öngyilkosság
gyógyszer
borotva
szuicid
kés
pszichiáter
vagdosás
sebhely
falcolás
öndestruktív
1
2019-03-30 12:57:17
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
https://m.blog.hu/de/depresszioesen/postimage/tumblr_mglfwwaRMi1rqiq0vo1_500_1419694453.jpg
https://depresszioesen.blog.hu/2014/12/26/fattyu_577
Fattyú!
2014-12-26T18:04:33+01:00
2014-12-26T18:04:33+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<p>Tegnap írtam, hogy nagyanyám gyűlölt engem, de végül nem magyaráztam meg hogy miért. A törénet ott kezdődik, hogy elhagytam a székesfehérvéri GYIVI-t és elhelyeztek a nevelőotthonba Soponyán.</p>
<p>A nevelők nagyon szerettek, és mindent megpróbáltak megtenni azért, hogy családban nevelkedhessek. Kérdezgettek, hogy nincs-e más rokonom az anyámon, apámon kívűl, akit ismernék. Nekem eszembe jutott a bátyám, aki egyszer nálunk nyaralt, amikor én még anyámékkal voltam. Eszembe jutott, hogy hol lakik, és az is hogy mit tanul. Illetve csak azt gondoltam, hogy tudom, mit tanul. Mondtam hogy gimnazista a bátyám. Ekkor a nevelőotthon dolgozói írtak egy levelet a város gimnáziumának, ahol vélelmezhetően a bátyám tanult. Ő azonban szakmunkásképzős volt, és csak a véletlennek köszönhető, hogy a levél megtalálta őt. Mégpedig annak, hogy olyan rosszhírű kölyök volt, hogy a gimnáziumban is ismerték. Így megtalálta a levél, a nagyanyámat, aki ezek után eljött hozzám látogatóba.</p>
<p>Ezután rengeteg gyöngybetűvel írott levelet küldtem haza, ezzel is gyakorolva az írást, amit ekkor tanultam. És az is előfordult, hogy nagyanyám hazavitt néhány napra. Kolbászból volt a kerítés. Két év alatt azt is elintézte a nagymamám, hogy örökbeadjanak hozzájuk.</p>
<p>Ekkor kibújt a szög a zsákból. Nagyapám alkoholista volt. Mikor jobb passzban volt magával vitt a kocsmába, vett nekem kólát, adott csokit. Mikor rosszabb passzban volt, megvert és meg is akart ölni. Bár ekkor még azt hiszem nagyanyám szeretett, de már kezdett beszivárogni ebbe a szeretetbe a fattyúságom nem létező bűne.</p>
<p>A bátyám sietett segítségemre, hogy felvilágosítson. Azt mesélte, amikor nagyanyám a fejébe vette, hogy kihoz engem a nevelőotthonból, apám írt neki egy levelet. Ebben a levélben az állt, hogy ne engem hozon ki, hanem a húgomat, Nikolettát, mert én nem vagyok az ő gyereke.</p>
<p>Egészen biztos vagyok benne hogy az ő gyereke vagyok, mert gyerekkoromban nagyon sokat mutogattuk egymásnak azt az anyajegyünket, ami mindkettőnknek ugyanott van.</p>
<p>Mindenesetre aztán meg is mutatta bátyám ezt a levelet és az apám, a nagyanyám fia, valóban megtagadott.</p>
<p>Ekkor még úgy gondoltam, hogy igazából a nagyanyám szeret, csak néha beléköltözik valaki más, aki nem szeret és ő irányítja. Nagyon bújós gyerek voltam, igyekeztem mindig a közelében lenni, de leperegtek róla a kísérletezéseim. Azt képzeltem ekkoriban, hogy a falakból kezek nyúlnak ki, és ezek a kezek bántanak, ütnek, rosszak velem. Egyszer nagyanyámnak valami dolga volt, és néhány napra egy tanárnő barátnőjénél hagyott, és ott szeretet vett körül, és éreztem, hogy itt a kezek a falból simogatnak, nem bántanak engem. Nagyon sajnáltam, amikor haza kellett mennem.</p>
<p>Nyáron egyszer azzal jött haza a nagyanyám, hogy látta a soponyai nevelőnőmet. Mit ad isten, a mi városunkba hozták nyaralni a nevelőotthonos csapatot. Két hétig amíg ott voltak velük lógtam, mindenhova mentem velük, mintha odatartoznék, majd amikor elmentek sírva mentem haza. Nagyanyám megvert és azt mondta, most legalább tudod már miért sírsz. 9 éves voltam.</p>
<p>Ez volt az az év, amelyikben meghalt az apám. Megölték. Most lehet néhányatokban felhorgad, a düh, hogy ne etesselek titeket, ilyen már nincs, hogy velem ez is megtörtént, de megtörtént. Nem szándékos emberölés volt.</p>
<p>Apám mindigis rossz társaságba járt. Volt ő disszidens, sittes, táppénzcsaló. Ezutóbbi úgy, hogy felváltva törték el anyámmal a karjaikat a kukákkal. Mielőtt meghalt volna sírásóként dolgozott (a sors iróniája) Beteg volt, talán influenzás, felment hozzá egy cimborája, összeszólalkoztak, az leütötte, apám összesett, néhány nap múlva találtak rá, kórházba vitték, de már menthetetlen volt.</p>
<p>Nálunk temették el, nyitott koporsós temetés volt. Emlékszem a ravatalozóra, emlészem a koporsóra, de nem emlékszem benne apám arcára. Emlékszem hogy a bátyám az ajtóhoz eső legközelebbi széken ül és zokog, de én nem sírtam. Nem tudtam még felfogni mi történt. emlékszem, én kilenc éves voltam és harmadik osztályos, apám meg 39 éves volt, és ezekben a számokban láttam akkor valami sorsszerűt. Fél év múlva jöttem rá a halál értelmére. Emlékszem kint játszottam a kiskutyáinkkal a kertben, és gondolkoztam és egyszerre csak belémnyilallt a felismerés. Rájöttem, hogy az apám meghalt, és ez visszafordíthatatlan, és mindenki meg fog halni, és én is meg fogok halni. Egyszer vége lesz, és nem lesz utána semmi, semmi. Iszonytató volt, és nem tudtam senkivel megbeszélni ezt a felismerésemet.</p>
<p>Tehát apám, mielőtt meghalt volna, még elintézte nekem, hogy azok az emberek, akik nevelnek fattyúként tekintsenek rám. Tetézte a bajt, hogy ahogy cseperedtem egyre inkább hasonlítottam édesanyámra, aki a megtestesült ördög volt nagyanyám szemében.</p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F26%2Ffattyu_577%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F26%2Ffattyu_577%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F26%2Ffattyu_577%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Fattyú!"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2014/12/26/fattyu_577#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/7012653" border="0" /></a><br /></p>
félelem
testvér
otthon
gyerekkor
fattyú
nevelőotthon
0
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
https://depresszioesen.blog.hu/2014/12/25/karacsonyi_lidercnyomas_269
karácsonyi lidércnyomás
2014-12-25T11:21:24+01:00
2014-12-25T11:21:24+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<div class="blh_post_image">
<p class="blh_post_img"><a href="https://m.blog.hu/de/depresszioesen/postimage/20141224_115430_1419500570.jpg" target="_parent"><img src="https://m.blog.hu/de/depresszioesen/postimage/20141224_115430_1419500570.jpg" alt="" /></a></p>
<p></p><p>Tegnap nem írtam karácsonyi posztot, ennek 3 oka volt, és ebből csak az egyik rosz. Az egyik, az az, hogy a barátaimnál karácsonyoztam, úgyhogy 1 óra és 10 óra között nem voltam blogközelben. A másik, hogy 10 órakor, némileg alkoholos befolyásoltség alatt álltam, és nem kezdtem el írni, a harmadik, hogy negyed egykor beállt a derekam, és azóta eléggé kényszerpályán mozgok.</p>
<p>Ma egy flektor porral annyira működök, hogy le tudtam ülni ide írni a karácsonyról.</p>
<p> </p>
<p>Nem sok karácsonyomra emlékszem. Az első, és az egyetlen karácsony, ami megmaradt az emélkeimben, és a szüleimmel töltöttem, ez volt:</p>
<p>Mivel meg akartak lepni a fával, és nem akartak lemenni velem sétálni, ezért anyám altatót adott nekem, hogy aludjak, amíg fát díszítenek. Bejött a trükk, mert amikor ébredtem, nagyon örültem, hogy járt nálunk a Jézuska, és sajnáltam, hogy átaludtam, és nem láthattam. Ugyanez az ünnep végződött végül úgy, hogy anyám és apám pálinkázni akartak. Anyám már ágyban feküdt, apám kitöltötte a pálinkát, de még kiment wc-re, mire visszaért, én megittam. Ez mégegyszer ugyanígy lezajlott, apám, anyámat hibáztatta, hogy biztos ő tolta be a feleseket. Másnap persze fény derült, hogy ki volt a hibás, végigrókáztam a lakást. Kevés ember mondhatja el magáról, hogy már hat éves kora előtt nyugtatózott, berúgott, és másnapos volt. Hát ilyen volt egy átlagos karácsony mifelénk.</p>
<p>A nevelőotthonos karácsonyokat eleinte szerettem. Ez még Soponyán volt, ott amúgyis szerettem lenni, leszámítva a Csillás epizódokat. Mindig megkaptam amire vágytam, volt narancs, mandarin banán, édesség. Gyerekként kb. ennyire volt szükségem Nagymamám is bejárt hozzám látogatni, hozott nekem magyar babát, én voltam a legmeőbb szerintem akkor ott azzal.</p>
<p>Apropó látogatás. A nevelőotthonban kétszer meglátogattak a szüleim. Először mindketten, anyám és apám is eljött. Kérdeztem tőlük, hogy miért hagytak el, de nem mondták meg, azt mondták nem hagytak el, köntörfalaztak. Utólag mindig elámulok, hogy ilyen kis gyerekként, mennyivel több vér volt a pucámban, mint később. Később megtörtem, sajnos. Másodjára már csak apám jött. Vett nekem színes filceket, meg egy mesekönyvet. Ezeket letettem a hálóban, amíg kint beszélgettünk. Azt mondta anyámnak eltört a lába azért nem tudott jönni. Én azt gondoltam, hogy azért nem jött, mert nem tudja megmagyarázni miért hagyott el. Mire visszaértem a hálóba, a mesekönyvemet széttépték, és összefirkálták a filcekkel, amiket kaptam és a filceket széthordták. Ez innen nézve banális, akkor viszont az volt az utolsó dolog, amit az apámtól kaptam. Iszonyúan fájt az elvesztéset, nagyon sírtam.</p>
<p>Szóval a nevelőotthonos karácsonyok eleinte bejöttek, még kisebb gyerekként, egyszer még haza is vitt magával az egyik nevelőnőm. Akkor reméltem, hogy talán magához is vesz, mint ahogy néha állatbarátok hazaviszik a menhelyről a kutyákat, de nem így lett. Később viszont, amikor újra visszakerültem egy másik otthonba, az már Gencsapátin volt, nem szerettem a karácsonyokat. Ugyanúgy megvolt a csoki meg a narancs, meg a banán, de azt vettem észre, hogy a legtöbb gyereket legalább ilyenkor hazaviszik a szülei. A nevelőotthon kiürült, alig lézengtünk néhányan, csak megerősítette bennem az érzést, hogy milyen egyedül vagyok. Megkeseredett a számban a tejbevonó mikulás.</p>
<p>Késöbb amikor nevelőszülőknél voltam, a karácsony volt annak az igazságtalanságnak a manifesztációja, hogy a másik nevelt gyereküket jobban szerették, mert ő simulékonyabb volt, mint én. Gyülöltem a családot, a jópofizást, a sok köszönömöt, miközben belül űr volt bennem. Mondjuk a betlehemezést azt szerettem. Házról házra járni eljátszani egy régi mesét. Ekkor már nem hittem Istenben.</p>
<p>Még később, amikor újra a nagyanyámhoz kerültem, még rosszabb lett a karácsony. Ő elvileg a családom volt, ahogy a bátyám is, akivel ott nevelkedtem, mégis annyi melegséget nem kaptam, mint a nevelőtthonban a nevelőktől. A fát feldíszítettük, nagymamám megsütötte a hatrakottat, de közben gyűlölt és semmibe vett. Ajándéknak kaptam kb. egy trikót (szegények voltunk). Majd este a tv előtt ültünk egymáshoz se szólva. nem mókázva nem játszva, nem beszélgetve. Bennem meg akkora űr volt, hogy attól féltem, ha kinyitom a számat beborítja az egész világot. Csendben sírtam, hogy ne zavarjam meg a tv-zést és ne kezdjenek el kérdezősködni.</p>
<p>A legemlékezetesebb karácsonyom ebből az időből az volt, amikor éjjel nagyanyám ágyára dőlt a fa, akkor legalább nevettünk.</p>
<p>Most állítottam fát. Tavaly állítottam először, akkor épp jó passzban voltam. Idén nem akartam fát állítani, de aztán kaptam az orvosomtól egy kedves kis angyalkát, és megkérdezte tőlem, hogy mit lennék hajlandó megtenni azért az édes kislányért, aki valaha voltam. És beláttam, hogy ezt igazán szívesen megtenném érte. Szívesen visszaadnám neki a meghitt karácsonyt, fényekkel fenyőillattal, szaloncukorral mandarinnal, banánnal és sok-sok csokival.</p>
<p>Boldog karácsonyt Kisbarbi! Boldog karácsonyt mindenkinek!</p>
</div>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F25%2Fkaracsonyi_lidercnyomas_269%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F25%2Fkaracsonyi_lidercnyomas_269%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F25%2Fkaracsonyi_lidercnyomas_269%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=karácsonyi lidércnyomás"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2014/12/25/karacsonyi_lidercnyomas_269#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/7009989" border="0" /></a><br /></p>
könyv
család
karácsony
banán
baba
magány
mandarin
csoki
fenyőfa
nevelőotthon
Isten
színes_filctoll
0
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
https://m.blog.hu/de/depresszioesen/postimage/20141224_115430_1419500570.jpg
https://depresszioesen.blog.hu/2014/12/23/a_depresszio_ellentete_nem_a_boldogsag
a depresszió ellentéte nem a boldogság...
2014-12-23T19:41:39+01:00
2014-12-23T19:41:39+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<p>A tegnapi videóban hallottam ezt a frappáns megfogalmazást. A depresszió ellentéte nem a boldogság, hanem az életkedv. Milyen igaz, mert ahogy a depresszió, mint egy szűk ruha szorult rám, úgy ment el a kedvem a dolgoktól.</p>
<p> </p>
<p>Először még csak egyedül kimozdulni nem volt kedvem, vagy messzire menni, sokáig kimaradni. Először még fontos volt, hogy hétköznap 10-re hazaérjek, hogy alhassak. Azután ez már nem volt elég, legalább fél tízre ágyban kellett lennem, hogy biztosan el tudjak aludni. Ez a fél tíz csúszott át kilenc órára, míg végül most ott tartok, hogy nyolckor bújok ágyba.</p>
<p>Először csak egyedül és messzire nem volt kedvem menni. Ha a barátaim hívtak, akkor mentem majdnem mindenhova. De már nem mentem velük túrázni, és biciklizni. Mert tehernek éreztem, és tudtam,. hogy ha panszkodok, vagy nem érzem kellően jól magam, akkor ők is tehernek éreznek engem.</p>
<p>Hisztis vagy! ezt a mondatot többször hallottam tőlük, mint indokolt volt. Nem csak akkor, ha valóban hisztis voltam, hanem akkor is, amikor csak érvényt akartam szerezni az érdekeimnek. Tehát inkább nem mentem, és ha rá is szántam magam, hogy menjek, megbántam. Nem éreztem jól magam, és ez nem a barátaimon múlt.</p>
<p>Később, már a közelebb lévő helyekre is nehezen mentem el, sőt végül már arra sem voltam képes, hogy magamnál fogadjak látogatókat. Ezen bukott végül az a barátság, amit sajnálok.</p>
<p>Legvégül már boltba se mentem, és kutyát sétáltatni is csak pánikszerűen, lehetőleg olyan időpontokban, amikor kevesen vannak az utcán.</p>
<p>Régen érdekelt a filozófia, az irodalom, a könyvek a filmek, az orvostudomány, a zene, a versek, a fényképezés.</p>
<p>Ma már semmi nem bír lekötni. Minden bosszant, idegesít, untat.</p>
<p>Filmeket nézek, de azokat is sok részletben, egyszerre legfeljebb 10 perces darabokban.</p>
<p>Néha csak ülök a gép előtt, és a facebookot frissítem ötpercenként és csak nézek magam elé.</p>
<p>És néha inkább lefekszem és alszom.</p>
<p>Néha ahoz sincs kedvem, hogy felkeljek és megfürödjek.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F23%2Fa_depresszio_ellentete_nem_a_boldogsag%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F23%2Fa_depresszio_ellentete_nem_a_boldogsag%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F23%2Fa_depresszio_ellentete_nem_a_boldogsag%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=a depresszió ellentéte nem a boldogság..."><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2014/12/23/a_depresszio_ellentete_nem_a_boldogsag#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/7007049" border="0" /></a><br /></p>
depresszió
boldogság
életkedv
tevékenység
0
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
https://depresszioesen.blog.hu/2014/12/22/szakerto_szemevel
Szakértő szemével
2014-12-22T20:45:56+01:00
2014-12-22T20:45:56+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<div class="blh_post_video">
<p class="blh_post_video"><iframe src="https://embed-ssl.ted.com/talks/lang/hu/andrew_solomon_depression_the_secret_we_share.html" width="640" height="360" frameborder="0" scrolling="no" webkitallowfullscreen="" mozallowfullscreen="" allowfullscreen=""></iframe></p>
<p></p><p>Egy nagyon jó leírás arról, hogy min megy keresztül aki depresszióban szenved.</p>
</div>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F22%2Fszakerto_szemevel%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F22%2Fszakerto_szemevel%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F22%2Fszakerto_szemevel%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Szakértő szemével"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2014/12/22/szakerto_szemevel#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/7005227" border="0" /></a><br /></p>
kutatás
videó
depresszió
szakember
TED
0
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu
https://depresszioesen.blog.hu/2014/12/22/depresszios_vagyok_572
Depressziós vagyok
2014-12-22T19:29:06+01:00
2014-12-22T19:29:06+01:00
laurelin
https://blog.hu/user/223274
<p>Az első jelei a depressziónak nálam, olyan 14-16 éves korom között mutatkoztak. Középiskolába mentem, új helyre kellett beilleszkednem, teli voltam szorongással, amit még megnevezni se tudtam, és nem volt senki akivel beszélhettem volna róla.</p>
<p>Bár lehet hogy tévedek és a depreszió első jelei nálam már 6 évesen megmutatkoztak. Ekkor ugyanis, miután sikeresen átvészeltem a GYIVI két hetét, és egy nevelőotthonba kerültem gyakran fantáziáltam arról, hogy megölöm magam. Ezt akoriban úgy képzeltem el, hogy menzai késsel szíven szúrom magam. Nem emlékszem, hogy tudtam-e ez mennyire abszurd. Valószínűleg nem, és teljesen komolyan gondoltam.</p>
<p>Elkanyarodva a témától, el kell meséljem, hogy nem csak én törtem ilyen korán a saját életemre. Volt egy kis társam, talán egy évvel lehetett idősebb nálam, még a nevére is emlékszem, Csilla. Nem szeretett, nem tudom miért nem, talán, mert a nevelőink szerettek engem. Talán a megérkezésem elvonta róla a figyelmet azért, de nem szeretett. Egy napon, amikor kettesben maradt velem a hálóba arra kényszerített, hogy magamhoz nyúljak. Nem is értettem mit kér, azt mondta nyúljak fel magamnak. Levetette velem a bugyimat, és mondta hogy oda, ahol pisilek nyúljak fel. Nem értettem, hogyan, hova, végül aztán békénhagyott. Ez a lány ott volt, amikor a nevelőotthonos gyerekekkel nyaralni mentünk a Balatonra. Akkoriban éppen jóban lehettünk, mert amikor hívott, hogy menjek vele fürödni, vele tartottam. Bementünk a Balatonba, én akkor még nem tudtam úszni. Hívott, hogy tud egy jó helyet, menjek vele. Félrehívott be egy hínárosba (akkoriban azt hittük, a hínár lehúzza az embert) és amikor eléggé kint voltunk a nevelők látóköréből, elkezdett lenyomni a víz alá. Köhögtem, fuldokoltam, küzdöttem. Meg akart ölni. Rettegtem, nem tudom meddig küzdhettem, nekem legalább 5 percnek tűnt, mire feladta. Ijedten menekültem ki a partra, ahol odaszaladtam a nevelőnő mellé a törölközőre, és mondtam neki, hogy a Csilla meg akart fojtani. Meg se hallotta.</p>
<p>Meg se hallotta. Nem reagált rá semmit. Magamra maradtam. Magamra, azzal a tudattal, hogy ez a lány meg akar ölni engem. 7 éves voltam.</p>
<p>Két évvel később, amikor a nagyanyám már magához vett, ismét megtapasztalhattam, milyen érzés ez. Nagyapám alkoholista volt, és igen erős hangulatingadozásai voltak, valószínűleg ebből kifolyólag. Amellett tüdőbeteg is volt, gyakran a partvist használta mankónak, amikor menni se tudott. Többször szanatóriumba került, de mindig megszökött, volt hogy pizsamában. Szóval nagyapám hirtelen haragú ember volt, és én pedig a "nem is" korszakomat éltem. Túlfejlett volt az igazságérzetem, és ekkor még hittem abban, hogy szabad kimondani, ha valami nem igaz. Veszekedett velem, a konyhában volt, én a szobában, és onnan feleseltem vele, hogy nem is. Egyszercsak berontott, a torkom felé nyúlt, hanyatt vetettem magam az ágyamon, és a lábaimat a mellkasának támasztva tartottam távol a kezeit. Közben sikoltoztam, ahogy a torkomon kifért, hogy valaki meghallja. A nagyanyám kint volt a kertben, sokára hallotta meg a kiáltásaimat, és jött be, megvédeni engem. Semmi következménye nem volt a dolognak. Más körülmények között meg is halhattam volna akkor.</p>
<p> </p>
<p>Szóval depressziós vagyok. Belefáradtam abba, hogy folyamatosan exkuzáljam magam az embertársaim előtt emiatt. Nem vagyok képes kimozdulni otthonról, gyakran a boltba járás is gondot okoz. A legtöbb amire képes vagyok, hogy rendben bejárok dolgozni. Vesztettem már el a közelmúltban egy jóbarátot emiatt. Sajnálom, és fáj, hogy nem értett meg.</p>
<p>Amúgy senki sem ért meg. Ez most nem a kamaszos engem nem ért senki dolog. Tudom, hogy próbálkoznak, és én is próbálkozom közérthetően, akár hasonlatokkal elmondani, hogy mit élek át, de mégsem sikerül, mintha egy másik nyelven beszélnék.</p>
<p>Egy másik nyelven beszélek. A depresszió nyelvén.</p>
<p>Azért nem tudok otthonról kimozdulni, mert amíg itthon vagyok, képes vagyok fenntartani egy apatikus állapotot. Nem bánkódom, nem sírok, nem gondolkodom. Olyan, mintha lenne itthon egy szekrényem, ahova minden szart bedugtam volna, ami velem törént. De túl kicsi a szekrény, és az orvosomtól kapott "neked is van létjogosultságod" tapaszokkal leragasztottam ugyan, hogy ne dőljön ki, de folyamatosan ott kell állnom az ajtó előtt és fognom kell. Mert a tapaszok leváltak, és szivárog a szar, és ha ellépek az ajtó elől, kiborul és engem eltemet, a hozzám közelállókat pedig bemocskolja.</p>
<p>Azért nem mozdulok ki itthonról, mert amíg itthon vagyok nem kell senkinek megfelelnem. Nem számít, hogy kövér vagyok, szőrös, és rosszkedvű. Nem kell mosolyognom, nem kell beszélgetnem, biztonságban vagyok mások ítéleteitől, tekintetétől.</p>
<p>A legrosszabb időszakban elkezdtem zárni az ajtót, amikor itthon voltam. Sőt, menekültem haza bárhova is kellett mennem. Inkább rendeltem az ételt, mintsem boltba menjek. Ha mégis boltba mentem, az a lakásomhoz legközelebb eső kisbolt volt. A kutyámat naponta egyszer vittem le sétálni.</p>
<p>A kutyámat legtöbbször most is naponta egyszer viszem le sétálni. Igen tudom,' rosszgazdi' vagyok. Még az is megfordult a fejemben, hogy megkérek valakit vigyázzon rá, amíg én képtelen vagyok megadni neki azt, amire szüksége van. De azt gondoltam ekkor, hogy nicsak, pont olyan vagyok, mint az anyám. Másrészt meg szükségem van arra a jelenlétre és szeretetre, amit ez a kis élőlény nyújt nekem. Kihasználom, és remélem hogy lesz még idő az életünkben, amikor törleszthetek neki ezért. És igen mocskosul szégyellem magam emiatt. mint ahogy amiatt is, hogy olykor hetekig nem takarítok és mosogatok, csak fekszem itthon, vagy filmet nézek, és eszek.</p>
<p>Eszek, eszek, eszek. 15 kilót híztam az elmúlt másfél évben, és képtelen vagyok megállítani a körforgást. Rossz kedvem van, ezért eszek, ezért kövér leszek, ezért még rosszabb kedvem lesz, és ezért még többet eszek...</p>
<p>Depressziós vagyok. Nem lusta, nem embergyűlölő, nem állatkínzó,nem akaratgyenge, depressziós.</p>
<p>És szégyellem. Amikor megkérdezitek hogy vagyok, legfeljebb kitérő választ adok, vagy halványal körülírom, hogy nem vagyok a legjobban.</p>
<p>Nem vagyok. Rosszul vagyok, és nem tudom mi segítene.</p>
<p>Járok orvoshoz szedek gyógyszert, és Isten a megmondhatója, én igazán "próbáltam jobban lenni" nagyon és sokáig. 10 évig sikerült is "jól lennem" , de ez folyamatos küzdelem és hazugság volt. Nem vagyok jól, talán soha nem is leszek jól, legfeljebb lesznek jobb periódusaim.</p>
<p>Depressziós vagyok, sajnálom.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F22%2Fdepresszios_vagyok_572%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F22%2Fdepresszios_vagyok_572%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fdepresszioesen.blog.hu%2F2014%2F12%2F22%2Fdepresszios_vagyok_572%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Depressziós vagyok"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://depresszioesen.blog.hu/2014/12/22/depresszios_vagyok_572#comments"><img class="item_ctp" src="https://depresszioesen.blog.hu/rss/image/post/id/7004979" border="0" /></a><br /></p>
depresszió
kövérség
evés
öngyilkosság
szorongás
szégyen
magány
gyűlölet
gyermekkor
egyedüllét
szexuális_zaklatás
nagyszülők
sajnálom
fojtogatás
nevelőotthon
0
A depresszió és én
https://depresszioesen.blog.hu