Jól elhagytam ezt a blogot. Igazából ez jót is jelenthetne akár. Talán jót is jelent. Legalábbis jelentett.
Rövid felzárkóztató az elmúlt időszakról:
Amikor már azt gondoltam nekem senkm nem lesz és nem is kell, akkor belépett az életembe egy ember, aki azóta a férjem lett. Hog ne legyen minden egyszerű, neki enyhe asperger szindrómája van, emiatt néha akaratán kívül elhanyagol. Néha én meg ezt hagyom is. Nem múlt el nyom nélkül, hogy módszeresen megpróbáltam legyaluni az érzéseimet. Nem is olyan intenzívek, mint korábban voltak. Úgy értem szeretem a férjemet, és jó vele, de nincenek már olyan heves érzelmeim, mint évekkel ezelőtt. Talán ez mondjuk jobb is így.
Akartunk gyereket is, egy évet próbálkoztunk, de nem sikerült, és legtöbbször olyan triviális okok miatt, minthogy a férjemnek, nem megy stresszhelyzetben a szex, márpedig, amikor tudta hogy ovuláció van, az stresszelte. aztán az egy év alatt derült ki, hogy aspergeres (én már korábban gyanakodtam rá, és én küldtem el orvoshoz, amit néha kicsit bánok) utána viszont már nem akart gyereket. Nekem nagy félelmem volt, hogy érzelmileg egyedül maradok egy babával, holott az én hozott mintáim a családról enyhén szólva is hibásak. Nem akarok kitenni olyan fájdalomnak egy kis életet, mint amilyet nekem kellett elszenvednem. A férjem pedig meggondolta magát a gyerekvállalással kapcsolatban. Nem tetszett neki, hogy a gyermek kötelezettségekkel jár. e kell mondania a megszokott életéről, és ez nehéz volt neki. És mivel bennem is oly ok félelem dúl, ezért nem erőltettem azóta nagyon a dolgot.
Idén elszek 40 éves. Lassan elúszik a lehetőségem, hogy gyermekem legyen, de akkor mi lesz helyette? Ugyanaz a munkám, mint amikor itthagytam a blogot, és ugyanolyan stresszes, és érzem, hogy egyre kevésbé van kedvem elviselni a vele járó stresszt. A pénz az persze jól jön, de egyre jobban érzem, hogy tönkremegyek ebben. Évről évre magasabb a vérnyomásom. Most már ott tartok, hogy amikor dolgozom mindig magas, de amikor otthon vagyok akkor még rendben van. Extra szisztolém is van, de az is a stressztől jön ki, egyértelműen. Hízok is, bár korábban is híztam. (Most egyébként épp diétázok és sportolok, így 7 kg-t leadtam).
Összességében azt érzem, hogy ez a munkahely megöl. Gyakran olyan lelkiállapotban jövök haza, hogy szólni nem bírok, csak sírni. Van hogy hetekig nyugtatót kell szednem, hogy egyáltalán képes legyek bemenni dolgozni. Tavaly télen otthon voltam 3 hetet, mert teljesen kimerültem. Utána jobb is lett, de mostanra megint kezdem érezni, hogy az erőm végén járok.
Az a legszörnyűbb az egészben, hogy még az sem megy, hogy keressek másik melót, mert annyira elegem van már, hogy azt sem vagyok képes kitalálni, hogy mit csinálnék szívesen. Egy dologra vágyok csak pihenni. Másrészt meg ezt csinálom 12 éve ehhez értek csak, hogy keressek mást?
