Nem lennék teljesen őszinte, ha az éremnek csak az egyik oldalát mutatnám be. Hiszen senki nem mondhatja el, hogy vele kizárólag csak rossz dolgok történtek az életében. Bár igaz, hogy nálam dominálnak a rossz emlékek, azért megosztom veletek azokat a jókat is amikre emlékezem. Bár azt mondják, hogy a rossz emlékek kétszer olyan erősen vésődnek be az emberbe, mint a jók.

Lássuk csak mindjárt az elején, a szüleimet bármilyen rossznak is írtam le, történtek azért jó dolgok is.

Apám nagyon sokat játszott velem, A kedvenc játékaim a bokszolós, a katonás voltak. Szerettem még, amikor dobált fel a plafon felé, hangosan kacagtam ilyenkor. Szerettem azt is, amikor bezárt a kisszekrénybe, és amikor kikéreckedtem mindig azt mondta szarosmadzag. Öööö, ez gyerekként tényleg jó móka volt. Egyszer május elsején adott nekem pénzt, hogy vegyek magamnak fagyit.

Amikor tetoválta magát apám, otthon, könyörögtem neki, hogy nekem is csináljon olyan 5 pöttyöt a kézfejemre, amilyent magának csinál. Addig addig könyörögtem, hogy megegyeztünk egy pöttyben, ez máig is látható a kézfejemen. Apám, mondta hogy, nem tetovál engem, mert fájni, fog, meg megmarad, de én hajthatatlan voltam. Természetesen fájt, és én sírtam, anyám meg ki akart vinni a mosdóba, hogy lemossa, de én az ajtófélfába kapaszkodtam, hogy meghiúsítsam. Sikerült. Felnőtt koromban azért átüttettem, mert már alig látszott, és ez az egytelen maradandó emlékem apámtól.

Lássuk, később valójában szerettem Soponyán a nevelőotthont, bár csak a rossz emlékeimet osztottam meg. Egy hatalmas kastélyban volt, amihez egy még nagyobb park tartozott. vadrózsabokrokkal, patakkal, levelibékákkal. Lovak is voltak, és volt egy számítógéptermük, c64-esekkel, vagy ha volt annak elődje, akkor azokkal. Aki a hónap legjobb tanulója volt, az lemehetett egy estét játszani oda. Én a nevelőotthonokban mindig nagyon jó tanuló voltam, ezért sokszor jártam abban a számítógépteremben. Innen ered a technikai kütyük iránti vonzódásom, már korán megerősítették bennem, hogy a számítógép jutalom. A nevelők nagyon szerettek engem, én is őket, egyikük gyakran behívott a szobájába, hogy ott nyugodtan olvashassak anélkül, hogy a társaim zavarnának. Imádtam a könyvtárat is, ami minden hétfőn volt nyitva. Kivettem 2-3 könyvet általában az egyiket még aznap kiolvastam, és mentem másikért helyette. Ezek kisikolásoknak való könyvek voltak, ne a Háború és békére gondoljatok.

"Már tudok olvasni" köyvek, Micimackó, Bambi. A Bambi nagyon hosszú ideig a kedvenc könyvem volt, talán egész gyerekkoromban. Mindkét évben dícséretesre végeztem olvasásából, és kitűnő tanuló voltam. Nagyon szerettem a hintáknál játszani, amik az egyik vadrózsabokornál voltak, énekeltem, történeteket találtam ki.

Nagyanyámnak később a vallást köszönhettem, amikor még csak kilenc éves voltam, és magához vett, eleinte nem volt annyira borús a kapcsolatunk. Gyakran mesélt nekem Istenről, Jézusról, nagyon szerettem ezeket a történeteket. Beiratott hittanórára, egy év alatt végeztem el két évet belőle, megkereszteltetett, és elsőáldozni vitt. Ekkor még valóban hittem Istenben. Gyakran álmodtam vele, igazi kis szentfazék voltam. Jártam minden vasárnap templomba, gyóntam rendszeresen, és őszintén. Azt hsizem akkoriban valamiféle kapaszkodót kaptam a vallástól, és ezt nagymamámnakköszönhetem. Amikor nagyanyámnál voltam összebarátkoztam egy kislánnyal, Andival, aki a legjobb barátnőm lett. A nagypapája a strandon dolgozott, így gyakran beengedett engem is ingyen fürödni Mi voltunk a strandi csajok, még dalt is költöttünk magunknak. Nagyon szerettem vele lógni, ártatlan volt, és kedves volt hozzám, holott a hozzá hasonlók általában lenéztek engem. De ő mégis meglátott bennem valamit. Olyan erősen szerettem őt, ahogy azóta egyetlen barátomat sem. A felnőttkori szerelemhez tudnám hasonlítani ezt az érzést, leszámítva azt, hogy ebben nem volt fizikai vonzalom.

Később Gencsapátin volt egy nevelőm, aki nem hagyott elkallódni. Sajnos az otthon töltöt egy év alatt jelentősen romlott a tanulmányi átlagom, de Tibi bácsi meglátta bennem a lehetőséget, és ostorozott. De nem csak ostorozott, hanem jó könyveket adott a kezembe, mert látta, hogy szeretek olvasni. Ekkor ismerkedtem meg a görög regékkel. Húsvétkor a nevelőotthonban tojáskeresést szerveztek nekünk. A gencsapáti otthon is egy kastély területén volt, hatalmas erdővel, patakkal, és egy 700 éves tölggyel. Itt is nagyon sokat és jókat lehetett játszani. Voltak barátaim, akiket szerettem, és megbíztak bennem a nevelők.

Később a nevelőszülőknél sem volt folymatos horror az élet. Elevenek voltunk, amikor épp nem egymás ellen forultunk, akkor nagyon is jól eljátszottunk Amállal, és az ötéves kisfiúval is.

Igazából vele beszéltem tegnap, és ez indított arra, hogy megosszam a jó emlékeimet is. Azóta felnőtt, és jó ember lett belőle. Családja van, az embereken segít, szóval ezzel azt akarom mondani, hogy a saját szubjektív élményeim alapján senkit ne ítéljetek el majd. Vannak tények, amik változtathatatlanok, és vannak benyomások, amiket lehet hogy az idő szépített, vagy csúfított el. Az emlékeim, amiket elmesélek mind megtörténtek, de az, amit ebből a környezetemet alkotó emberekről gondolok, már nem biztos hogy közel áll az ő valójukhoz.

Ezzel a ksifiúval is sokat autóskártyáztunk például, és emlékszem egy nagy nevetésre, amikor a nevelőszülőmmel feleselt, miközben az tésztát gyúrt, és tésztával tapasztotta be a száját, hogy ne feleseljen. Vagy emlékszem egy esetre, amikor Amállal rosszalkodtunk, és véletlenül letéptük a mosdókagylót a falról. A szomszéd segítségét kértük, hogy a nevelőszülőnk ne tudja meg mit tettünk, és ne kapjunk ki. A szomszéd meg segített is eltussolni az ügyet. Szerettem a csirkéket is, bár kissé túlzóan, mert mindig meg akartam őket tanítani repülni, és ennek néhány törött lábú csirke lett az eredménye.  Tehát én se voltam mindig a glóriás kisangyal, és én sem éreztem magam mindenhol 0-24-ben rosszul.

Viszont az hogy hol éreztem alapjában véve jól magam, és hol nem, mindig kitűnt a tanulmányi átlagomból. Másodikas koromig kitűnő tanuló voltam. 3.-ban olyan 3,5 körül, negyedikben 4,6 ötödikban alig értem el a hármas átlagot, és utána, amikor visszakerültem a nagyanyámhoz végig 3,8-as átlagaim voltak általános iskolában.

Tehát mindenhonnan hoztam magammal jó emlékeket is, mégha nem is volt fenékig tejfel az életem.